2010. március 31., szerda

Lépcső

Nem tudom megállni, szóval nem állom meg, hogy ezt a képet ide ne rakjam, meg ami eszembe jut róla. Mondják, hogy a szépérzékét az embernek igenis ápolni, használnia kell, mert fontos része a kapcsolatának a nem látható emberi minőségével... Hát ez egy ilyen ápolásra, - szubjektíve, tehát hitelesen - tökéletesen alkalmas alkotás. Bár elmélkedni lehetne róla, de inkább csak a személyes élményeket írom. :)

Szóval egy igen szimpatikus alkotópáros füzeteit olvasom mostanság, a Daytripper-t, van persze blogjuk is és oda posztolta Fábio Moon ezt a hat képkockás tipitopit. Nem tudom, hogy része-e valaminek, vagy csak úgy szórakozásból, esetleg egy formanyelvi teszt vagy játék kedvéért, direkt a blogra, mert akár dramaturgia-elméleti kérdés is lehet mögötte...


Ezért is tetszik, mert egy jó adag az olvasóra van bízva és ez a képek sorozatára is vonatkozik, nem csak a koncepcióra, vagyis mi történik ezután...? Arról nem is beszélve, hogy még általánosabban is értelmezhető a döntési helyzetekre, ami csak úgy sorjáznak egymás után az életben. Ja. Nemrég jöttem rá, hogy sokkal többször döntök, mint gondolom, annak ellenére, hogy megszokásból simán rákenem a környezetemre vagy a körülményekre a szabadságom korlátozását.

Ráadásul a legizgalmasabb kérdés szerepel a képeken: férfi és nő találkozása...

A könnyed, de felismerhető, életszagú, hangulatos stílusról, kifejező vonalakról, vagy alkalmas színekről, illeszkedő árnyékolásról... nem is beszélve. Szóval ezért.

tovább...

2010. március 11., csütörtök

Biztos állítás

A CWR blogon olvastam egy új megjelenésről és feltűnt a szememnek a borítója, vettem a fáradtságot és visszatekertem az egérgörgőt, és megnéztem jobban. Ritkák már az ilyen megnézések, mert a beszerzendők listája bővül, néha belefáradok, hogy gyűjtsem a tetszetős címeket, mert újak jönnek, amik között elvárhatóan annyi a jó, mint a régiek között és azért ugye a jelenség (trend?) mindig az újítás, fejlődés. Legalább itt, a művészetben, ahol a szabadság uralkodik...

Szóval visszagörgettem és elolvastam, illetve előbb megnéztem a borítót.


És az tűnt fel, hogy hat. Mármint érzéseket ébreszt és ki is fejez dolgokat. Ismerős dolgokat, tehát egyrészt saját magából is táplálta a rajzoló a dolgot, másrészt el is tudja juttatni máshoz. Maga a szöveg ez:

"The second release, scheduled for December, will be Wandering Son, the first volume in an ongoing series (10 volumes so far) by Shimura Takako exploring transgender issues. As described by the publisher, “these 5th graders struggle with only not puberty, but also severe identity issues; Shichi is a boy who wants to be a girl, and Yoshino is a girl who wants to be a boy.” Sounds like fascinating material."

Utólag vettem észre, hogy hogyan is állnak a gyerkőcök. Aki szemben áll, annak van fiús állása, aki közelebb, annak lányos, szende összezárt lába. Jé, basszus, ilyen finoman utal? Igen. Első ránézésre a kép elrendezése is megfogott, volt benne valami visszafogott, de kifejező, amikor érzi az ember, hogy a felszín alatt érdekes, tapintható dolgok húzódnak meg. Nem akarom összehasonlítani vagy mellérakni a szuperhős címlapok hatásvadászat-halmozását. Semmi jogom nem lenne rá, mert más igény meg blabla, máshol állnak a potméterek a hangossági és az házemeleteket számoló csúszkákon, szóval fölösleges. Gyanítom, hogy ott is hasonló az arány a "jó" és a "kevésbé jó" alkotások között. Vagy nem, szimplán ízlés dolga...

Szóval tetszett, megfogott, felírtam a listámra. A színezés, az eldugott, kicsit zárt tér, minden. A végén látom, hogy Fantagraphics könyv, úgyhogy jogos a dolog, mármint hogy kommersz stílus alatt van más is. Persze mindezt a címlap alapján... "állítom biztosan". Az amazon azt mondja, hogy out of print, megjelenni meg csak 2010. dec. 22-én fog. Nem is tudom, honnan szedte a blog a képet.

tovább...

2010. március 8., hétfő

Kis csillag

Újra megjelenik az Asterix magyarul! Juhééé!!! és ez a leghangosabb és leglelkesebb juhé évek óta. Komolyan átjár a gyermekkori bizsergés, a mindent elborító köd, a várakozás szele, a megszerzés vágya, a magamévá tevés előre elképzelt öröme... Vártam, vártam, de most, hogy valóság lesz, bizony, sokkal nagyobb és erősebb érzelmeket vált ki belőlem. Kicsit megint gyerek lettem.

Húha, nem is hittem volna. Téma ez régen képregényes körökben, hogy vajon mikor és ki? Hallottuk, hogy valami európai szintű jogi huzavona volt, meg hogy drága biznisz ez, de az Egmont most beindította a gépezetet és szerintem iszonyúan jól tette.

Van egy olyan érzésem, hogy ez nyomni fog egyet a képregény ügyén, nem csak a népszerűsége miatt, hanem mert ez egy speciális stílusú jelenség, ami igenis sok embernek férkőzött a szívébe oly módon, mint nekem. Ilyet állítani persze balgaság lenne, és el is szoktam kerülni az ilyeneket, hisz mindenki másképp őrzi a szívében a filmet, a könyvet, a képregényt, mást jelent, mást ad. Magamból kiindulva általánosítani balgaság. De mégis. Ha tetszik, megengedem magamnak a rajongói szemüveget. Ahogy teszik sokan és néha még igazik is van, vagyis bejön, amit jósolnak. Miért ne?

Szóval bízom, nem méricskélve, hanem megérzéssel. Ha tetszik, egy kvantummal hozzájárulok a pillangóhatáshoz és majd kerekedik belőle szélvihar...

Hej, micsoda élmény volt... De miért? Fogalamam sincs, nem megmagyarázható. Lehet az is, hogy ennél nagyobb is lehetne valami, ennél univerzálisabb, ennél szerethetőbb, ennél humorosabb... Egyszerre kaland, örörm, karakter, hősiesség persze, természetközeli, hamisítatlan fíling. Vadászat és harc, ötletesség, gyenge szerepbe bújva mégis győztesnek lenni, közösségben (gyanítom ez is fontos vonzereje), vagyis számítani egymásra, hülyeségeink, gyengeségeink ellenére. Ez a fíling például nemzet-független, elég egy elnyomott szerep felidézése a történelemben és máris átérezhető. Tényleg, vajon az olaszoknál mennyire népszerű (hogy ők a másik oldalon állnak)?

Hát igen. Sokféle húrt penget. És kortalan. Tökéletes.

Na majd most! (A blog.kepregeny.net-re kirakott időközbeni írásokat is áthozom majd... aztán beindulok megint itt is.) (Talán.) :)))

tovább...