2010. április 21., szerda

Hétköznapi művészet

Három összetevő köré csoportosultak az élményeim Lénárd Laci képregényét olvasva: az anyai szeretet érzései, a legtisztább akció-kalandfilmek klasszikus élménye, illetve a nosztalgia. Mindegyik elég egyértelmű, tiszta szál, amin keresztül jól meg lehet fogni az embert, a három együtt pedig - pár szavas felütésre redukálva - egy avantgard, szerzői, szabad vizuális és képregény-nyelvi alkotásban működött együtt az olvasóval.

Ez jó kis mondat volt, remélem nem fogom szégyellni később sem, amihez csak a hitelesség kell, más nem. Vegyük az első összetevőt, az anyai szeretetet, mert ez fogott meg elsőként, elolvasván szinte csak ez maradt meg. Hát... mit szépítsem, nekem szívbe markoló volt. Rövid, pontos késszúrások a saját élményeim testén, fájdalmas helyekre, vagyis inkább "érzékeny" helyekre hatottak. Elszakadás, a hiány általi értékelés, a tehetetlenség kényszere. Ezek mind a gyermekkorban összegyűjtött hiányokra emlékeztetik a tudatalattit. Nyilván kell hozzá szubjektív hasonlóság, de gyanítom, hogy sok emberben talál visszhangra. Sőt, amikor a szavakkal határozottan megfogalmazott, de a történet többi elemébe beleszőtt és így kissé elmosott érzés-szál hatása csak erősödik. Szemérmes ember a magyar, hátmég ha férfi...


Második olvasatra tűnt fel, vagy hatott inkább a retro és az akció-múvik hangulata. Ekkor már látszott nekem is, hogy ez bizony tényleg háromrészes darab. Csodálom Lacit, hogy ilyenbe belevágott, de drukkolok neki, hogy végigvigye, úgy teljes. Elindult a dolog de az érzelmi szál és az akció-sablon-forgatókönyv is csak az egyharmadáig jutott. Úgyhogy várom a folytatásokat.

Azon is csodálkoztam, hogy a vége jelenet - ami mese a mesében, klasszikus rétegek közötti átbeszélésekkel - kiesett első olvasatra. Nem emlékeztem rá. Pedig milyen tuti az utolsó kép... Annyira tipikus és ismerős, de (ennek ellenére) hatásos, visszaköszön, emeli kalapját a gyermekkorban végigizgult filmekből. Nagyon kellemes filmvégi mosollyal tettem le.


Képileg? Nem hétköznapi, de hiteles. Olyan, amilyen és nagyon olyan. :) Változatos. Van benne két oldalnyi szöveg is, de egy egész oldalas templomkép is, vagy egy elég bonyolult olvasási utat bejáró, sűrű szöveggel megtűzdelt panelsorozat is (az egy kicsit megdolgoztatott). De attól függetlenül, hogy zavarba ejtő volt, olvastatta magát, működött, nem is akárhogyan. A rajz és a szöveg jól hatott

Őszintén drukkolok Lacinak, hogy végigrajzolja-írja ezt a történetet, élmény volt az első rész, de nagyon szép, kerek cucc lenne a három rész együtt. Tényleg olyan, mint amikor már ismerjük a szereplőket és beindul a történet, aztán hív az anyu, hogy kész a vacsora. De én basszus végig szeretném nézni!

tovább...