2010. május 30., vasárnap

2blog, amit birok

Nemrég a kepregeny.net is indított egy közösségi blogot, ahová leginkább más (külföldi) blogok átvett bejegyzései szerepelnek - jogos, talán a hazai hírek nem blogba, hanem a portál fő hírei közé valók. Olyan kevés és így olyan lényeges mindegyik. A külhoni híreket megosztani viszont kicsit köldöknéző dolog, merthogy akik még nem képregény-rajongók, azoknak ezek a hírek nem érdekesek/fontosak, akik pedig igen, azok szinte biztos, hogy tudnak róla, vagy legalábbis ellátják magukat minimum angol nyelvű hírtáplákékkal. Most viszont írok arról, hogy én melyik két magyar blogot kedvelem nagyon.

Az egyik Lénárd Laci, a másik Oravecz Gergely blogja. mindkettő rohadtul közvetlen és lényegre törő, emiatt lehet mondani, őszinte - és mindkettőben nagyon ott van a képregénynek az a csücske, ami nekem fontos. Fogalmam sincs, ez mennyire esik egybe a szubjektív vélemények átlagával, de ez az, ahogy a kocka magában és együtt a többivel is élő legyen bennem. Másképp: működjön a formanyelv, jó legyen a történet, kerek legyen a strip, üssön a beállítás... Korszakalkotó, mi? :)


Laci az élményeiről ír, ami nem csak a képregényekkel, hanem mondjuk vizuálisan kapcsolódó területekről és a hazai szcéna egyéb nyúlványairól (pl. boltok) is ír, Gergő meg egy napi stripet rajzol, ami tán egy hónapja indult, de azonnal nagy kedvenc lett. Pont azok miatt.


Olvastam rövidebb-hosszabb ideig szerintem vagy 30-40 képregényes blogot is, egy időben hevesen gyűjtöttem a linkeket, rss feed címeket, de idővel kigyomláltam őket, mert nem állták ki az idő próbáját... A legmaradandóbb talán az "olvasásra érdemes képregények" volt. Ezeknek a magyar oldalaknak viszont csak a legjobb élmény és utóhatás maradt nyomukban (nem nyomokban). Úgyhogy ajánlom őket, mert. Nem mintha számítani itt, amit ketten talán olvasnak, de akkor is.

Ja, a parkocka.hu-n meg igazan humoros karikaturistáktól sorjáznak strip-ek, egy-egy témára felcsövezve (hogy miért csövezve, azt a honlap elmondja. :)

tovább...

2010. május 29., szombat

Szuperkard

Izgalmas, egyedi képregénybe vágtam bele lassan több, mint két éve, megtetszős volt ez is és nem bántam meg, bár nem vált a szívem csücskévé. A Luna fivérek Sword-ja most áll az utolsó szám megjelenése előtt, tehát még nem vágták el teljesen az egész élményt, bármi lehet belőle. Leírom nekem milyen volt eddig, az utolsó előtti füzet végéig.


Ez a két tesó engem a Wachowski fivérekre (vagy az egyik már nő???) emlékeztet, egyrészt mert annyira kreatívak, másrészt mert annyira formabontók vagy átvitt (és fizikailag is néha) kegyetlenek. Nem kímélnek, semmilyen szempontból. A Girls, amin megakadt a tekintetem, az sem finomkodott, rögtön az első szám ütős volt, már az első kockák miatt is: a turmixgépbe ökörködő kocaszakács módjára röhögve dobálták bele a személyes nyomor hétköznapiságát, az ebből elvágyódó hiányérzetet, a nők iránti vonzalmat, a rejtélyes, hátborzongató elemeket... Tipikus és mégis egyedi. Nagy nő-fetisiszták lehetnek, ahogy minden férfi, de rájátszanak, vagy inkább: túlteng bennük, ami egy művésznél pont jó, mert másképp hogy is alkothatna olyat, ami mást is magával ragad. No mindegy.


Szóval itt ez a Sword. Majdnem azt írtam, hogy már az első rész is ütős volt, dehát milyen legyen egy első rész, másrészt az összes rész végén nagyszerű függőjátszmák vannak, remek kritikus helyzetekkel. Arról van szó, hogy van egy kard, amit egy görög isten gyermekei készítettek, de egy halandó ellenük fordította, mivel más nem veszélyezteti őket - csakis a Kard.


Az első hat részben kiderül a háttértörténet, ami a mai időponthoz képest valami ezer évekkel ezelőtt kezdődött... A kard egy bénult lány kezébe kerül, aki szuperhőssé válik az zacél érintése által, gyógyul, ugrik, lövedéket állít meg, és a többi. Szóval mérnökinek tűnő, kiábrándítóan pontos számítás látszik a történetből: bosszúhadjárat négy felvonásban: bevezetés és a három életben maradt isten-leszármazott (jaj, szándékosan nem írok gyermeket) kinyiffantása.


Egyébként a rajz is olyan mérnökies egy kissé. Semmi túlzásos izomnövesztés, kitekeredő végtagok, eltúlzott lendületvétel. Megmaradnak a hétköznapi kereteken belül a félbevágások, a repülőről leesések és a ház fölött ugrálások alkalmával is... Az arcokról nem is beszélve. Simaarcúak, semmi szemölcs, ráncok, arcvonalak alig. Viszont, van mimika! Vagyis olyan, hogy nincs ez sem eltúlozva, felnagyítva, hanem valahogy egyszerűsített valósághűséget lehet rá mondani. És mivel direkt nem akarja megnyalni az ingerküszöböt, hát nehezebb "észrevenni".


És itt van még egy csavar, enélkül tán nem is működne: a panel beállítások is unalmasak! Ugye milyen izgi??? :) Mert enélkül nem néznéd végig az egy oldalon a hat TÖK UGYANOLYAN beállítást, de így bizony végignézed, keresed a jeleket, hogy "ugye basszus ezeket csak lemásolták", de nem: mind egyedi rajz (már amennyire számgéppel rajzolnak még), de EKKOR észreveszed, hogy milyen kifejező a száj, a tekintet.


Ehhez képest a klasszikus Pókember rajzokon a mimika és testbeszéd mondjuk 20-30%-ban kitöltötte a füzet oldalának felületét, itt pedig olyan, mint a valóságban: 2-3%. És így meggyőző, sőt, hatásos. Mondjuk biztos van, akinek nem tetszik. De azért ki van ez számítva, rátaláltak a holdfivérek már arra, hogy ez bizony eladható, más szóval hatásos. Szerintem tudatosan és ügyesen egyensúlyoznak a mérlegen, rakosgatva a tudattalan küszöb alá a dokumentarista, a brutális, a hétköznapi személyes élmények és természetesen a szuperhős, vagy más címkével a görög istenek adagjait...


A mérnöki szerkezet azért nem teljesen igaz, vagyis nem úgy, hogy unalmas legyen, vagyis nem egy hídelemet pakolnak le többször, hogy átérjenek a folyó túloldalára, hanem annak ellenére, hogy lehet látni a 4x6 füzetnyi pontos terjedelmet, szépen variálják a szereplőket, a történetet. Szerintem nagyon jól érzik, hogy a történet elején, közepén, végén milyen jellegű sebességre, kibontásra, konfliktus-típusokra, szereplő-fejlődésekre van szükség, illetve mik jönnek jól.


Szóval ilyen szemmel élvezet volt olvasni. A történetről így a vége felé megvan a véleményem, igaziból egy jól kidolgozott csavaros, a szélsőségeket birizgáló akció-történet, sok ötlettel és remekül megkomponált füzet-szerkezettel (klassz cliffhangerek). De ennyi.


Emlékezetes, de nem a szívem csücske, ahogy mondtam. Sőt. Szélsőségességben annyira elmennek, amennyire tudnak. Többször felszisszentem egy-egy brutálisabb jelenetnél, nyilván az egész hangulata is segített ebben, vagyis hogy olyan "hétköznapi" fílingje van. Mindegy, egyéni szoc problémám.


Az utolsó rész még hátra van. Nem tudom milyen volt a Girls utolsó része, annyit olvastam róla, csavaros vagy ütős volt, de volt akinek kifejezetten nem tetszett, volt, aki azt mondta, hogy pont jó volt. Gondolom itt is olyasmire lehet számítnai, ami csavaros is, lezáró is, vagyis meglepetés lesz, ami lehet ugye a kihegyezett vége miatt kellemetlen is akár. Vagy kellemes.


tovább...