Miért hal meg?

Igen, miért? És miért jelen időben? Miért ez van a középpontban? Miért ilyen tragikus? Rögtön az első füzetben. Elkezdődik, tudjuk, hogy meghal és vége is. El sem kezdődött. Vagy pont erről szól? A halálról? Vagy ezen keresztül éppen az életről? Hát igen. Nehéz erről írni, mert sokkal inkább érzelmekre épít, azokból nő fel az emberben valami emlékezetes, ahogy ezt olvassa, nem részekre bontható cselekménnyel, akcióval, kapcsolatrendszerrel. Legalábbis nekem kemény fa. De mivel szeretem, írok róla. A Daytripper elnyerte idén a Harvey és az Eisner díjat is, gratula!

Az első szám önmagában is megállja a helyét, bár ezt akkor még nem láttam. Hiányérzet volt, szomorúság, mert a megkedvelt hétköznapi hőst máris lelövik. Véletlenül. Márminthogy nem kellett volna ott lennie. Persze nincsenek véletlenek. Szóval a halál lett a téma. Pontosabban a veszteség - és máris az életnél vagyunk.

Újragondolni. A későbbi részek ezt az ajándékot adták. mindegyik részben meghal a főhős. Ugyan az a főhős. Fiatalabban, öregebben, mindig máskor, más miatt, más válik hangsúlyossá az életében: a szerelem, az önfeledt gyermekkor, a szülővé válás... Ezeket fűzi csokorba. Hihetetlenül szép csokorba. Bár talán jobban illik ehhez egy gyöngyfüzér. Egyszerű, kerek, nem virág, mert akkor már sírra való lenne, de ez nem a temetőről szól, hanem ami előtte van, az értékekről, a szépségről, az élet áramáról, hogy úgy mondjam, ami lehet keserű, nehéz, magányos is, de mégis élet, megvan a helye.

És értéke. Gazdag mindegyik szöveg, rövid, érzelmekre alapozó mondatokkal, kimondatlan történettel, varázslatos pillanatokkal, vagy éppen hosszabb, elmélázó, párhuzamokat festő gondolatokkal. Emlékszem, valahogy nagyon megfogott a hangulata egy rendes előzetes oldalnak, az alapján már eldöntöttem, hogy ez kell nekem - és nem csalódtam. (Hiába no, a kor, meg a tapasztalat.) Nem lehet véletlen, ha valaki ilyen mondatokat és ilyen rajzokat hoz össze.

Komolyan mondom, varázslatos. A szerelem olyan szép felvillanását mutatja be például, amit csak közvetlenül az emberi tekintetbe egy pillanat alatt elmélyedve lehet átélni, olyan finoman rakja mellé a gesztusokat, a panelek ritmusával olyan pontosan lelassítja arra a sebességre az időt, ahogy ilyenkor telni szokott, és olyan révületbe juttat, mint amikor azt mondja magában az ember, hogy "meg kellett volna szólítanom"... Képes átadni minden szépségét, fundamentumát a szerelem szerintem mindenki által ismert lényegének. (Itt a bekezdés elején, jobbra lévő és az következő két oldal tartozik össze.)



Lényegében olyan, mint egy sűrített családregény. Az igaz, hogy a közepén kezdődik, később jutunk a gyerekkorhoz, szerencsére a végén az öregséghez, de kibomlanak a kapcsolatok, a szülőkkel, szerelmekkel, barátokkal, gyerekekkel, a család sokféle erejével, értékével. Ami megnyomja a piros gombot, kiemeli valami tűhegyes, hidegen nem hagyó pontra, az éppen az, hogy elvágja az életét.

Néha olyan, mint egy illusztrált monológ, ahogy a szereplők az életről beszélnek, bármely apropóból. Néha egész torzak a rajzok, hiányosak a hátterek, de valahogy rohadtul passzolnak ahhoz a sűrű, önmagában ásogató, kivetkőző, gubancot oldani akaró emberhez, aki éppen olvass (és aki éppen írta), hogy nem vonják el szépen festett fotorealisztikus csodák, csak egy fej, ahogy szuvenírt fotózgat és egy idegen csaj közben arra tanít paneleken keresztül, hogy milyen is a pillanatnak élni.

A rajzok egyébként iszonyat hangulatosak. Nagyon-nagyon értenek ahhoz, hogy a történethez illő képeket fessenek. Szerintem ezeket festették, legalábbis nagyon úgy néz ki, a szabálytalan, vízfesték-hatású színezés. Nem harsány, de erős, ha a tartalom úgy kívánja vagy visszafogott, redukált alakokkal, vagy éppen megdöbbentő, nem mással, csak egy hétköznapi bérház színezésével: vérvörösek a helyiség kirakatai, ahol éppen kioltják az életét.

Szóval katartikus, nem is egy csúcspontban, hanem lassú emelkedés után folyamatosan, hogy a végén nagyon magasról taszajtson egyet és rájöjjön az ember, hol is vol. Hihetetlen. Műalkotás. Tudom, túlzok, de ez volt az élmény. Ahogy válogattam a cbr-ből a képeket, sokkal többet be akartam rakni, oldal sorozatokat, mert szép hosszan hatnak, egymásra épülnek lassan a képek. Alább két oldalpár, két kedves és hatásos képsorozat.

Egy gyermekkori élmény, maikor az izgalmat a bogarak, békák és a varázslatos mesék jelentették, amik valóságok tudtak lenni:



És a gyermeke szájából idézett szavai, a halála után, abban a füzetben, amiben nem is szerepel, mégis minden szegletében ott van:



Mindenkinek ajánlom. Én konkrétan más képregényen még nem bőgtem el magam. Remek lenne, ha magyarul, egy érzékeny fordításban megjelenne. Ha bármelyik kiadónak esetleg kellene kölcsönbe elolvasni, csak szóljon! A díjaknak még tán reklámértéke is van.

Elszórt képek

Egy ideje gyűlnek a lelkesítő képek könyvtárában a (legalábbis néhány hónapig) feledésbe merülni nem tudó fájlok és nem bírom ki, hogy ide ne rakjam, ami valamilyen módon jobban megérintett, mint az összes többi. Blueberry kapitány mellett még a kis hableány is itt figyel.

Az első kép Scottie Young oldaláról van, egy inkább pókosabb, mint emberibb pókember, a pókoknak tutira jobban el lehetne adni, mint amit megszoktunk. Azt hiszem egyszerűen a képek fogtak meg, amik a blogjából jönnek.


Imhol egy klasszikus. Annyira lehengerlőek a pillantások, a testtartások, a részletek, a ráncok, az egész helyzet. Hihetetlen micsoda esszenciálisan tud rajzolni. Moebius.


Aztán itt egy, aminek nem tudom a forrását, válogatásból válogattam. Viszont azt a 90-es évek-beli Batmant hozza elő, amit a hétköznapi emberekkel megeső kalandjai miatt annyira szerettem. Sokkal jobban kijött a kontraszt. Miért nem gondolnak erre, miért csak egyre feljebb tolják a szuperhősöket?


A kis hableány eme képét el bírnám képzelni a szobám falán szép nagy, mondjuk másfél-két méteres négyzetre vágott formában. Már ha elviselné a család. De ott még nem tartunk sajnos. Igen kedves ez a kék massza.


Ja, a Random magazin ősbőlénytahó-parasztstripje is befigyel. Egyrészt azért, mert elementárisan csak arról szól, ami Chavez-éknak szórakoztató, semmi világmegváltás és adni akarás. Ez pedig mindig ütős. Akár egy kupac szarról szól, akár nemes érzelmekről, vagy világmegváltásról - talán nem is ez a lényeg...


Aztán itt van Fabio Moon és Gabriel Ba képe is, akik a Daytripper-rel taroltak mostanában, ami nekem is az egyik szívem csücske. Ebben a bejegyzésben konkrétan lelki-szellemi útravalót osztanak ("In the end, every day can be an adventure, no matter where you are, if you have the spirit and the heart for it."), de a kép is iszonyatosan megkomponált. K*rvára rá tudnak érezni.


Végül imhol Derik A Badman egy képe, amit egy vers képregényesítéséhez rajzolt... Érdekes azokat az egyszerű dolgokból összeálló összhatást megpróbálni befogadni, mint ami egy versnél is megtörténik a szavakon keresztül.

Múltidéző

Megkaptam nemrég Spirit félig új, félig régi sorozatának 8 füzetét, amit még a Kitchen Sink adott ki (akik a teljes Spirit sorozatot is kiadták), de már nem Eisner sztorik, sőt, neves manusok írták/rajzolták. Mivel erről a 8 füzetes sorozatról jókat olvastam, fellelkesültem annyira, hogy a Cooke-féle 2007-es, a best-of és a néhány régi fekete-fehér füzet mellé (szerintem záróakkordként) ennyi még landoljon nálam ebből a megmosolyogtató figurából, nem mellesleg remek képregényből. Bár hogy remek-e a sorozat, még nem derült ki, most az első számról írok spoileresebben, hogy érdekes legyen. "Will Esiner's The Spirit - The New Adventures" #1

Három történet, olyan rövidebb 7-9 oldalas hosszúsággal, ahogy eredetileg Will bácsi kitalálta (és ahogy olvastam a tőle származókat, remek méret ez, legalábbis az ő tollából. Nos, az első nagyon nem jött be, olyan egyszerű, ahogy mondani szokás, mint a faék, sztereotipiákon kívül nem találtam benne mást, még a rajz sem volt ütős. Lehet, egy eredettörténetnek nem szabad másnak lennie, de sajnálom, hogy nem volt más.

A másodikat valamivel jobb volt, szerencsére egy valamivel érdekesebb keretezéssel, de annyira oldszkúl történettel, hogy az elmesélés kis csavarintása nélkül bamba zs- minősítésű, csak ezért érdekes történet lenne. Gyanítom, hogy az egész a záró panelra épült.

A harmadik végre ott volt a szeren. Bár klasszikusnak ez sem mondható, mert Spirit összes kelléke csak díszlet volt egy fájdalmas emberi kapcsolat felvillantása ügyén, amikor is a löttyel dolgozó munkás nem tetszhalott lesz és feltámadt, mint Denny Colt, hanem elkezd fiatalodni. Se nyomozás, se leleplezés, még a legvégén sem kapcsolódik össze igazán Spirit és a történet, éppen csak egymás mellett vannak. De végre beköszön az ablakon az a jellegzetes és szerethető emberi vonal, amikor nem gonosz-jó sablonok pofozzák egymást, hanem emberek keverednek bajba, mókába, kényszerű bűnbe, Spirit pedig bénázik, de kitart, mókázik, de mellérúg, viszont fütyörészve továbbmegy. Halál egyszerű panelek, totálisan hétköznapi szereplő, csupasz, átélhető, egyszerű érzelemmel, nincs más, nincs akarás, kontraszt viszont van, a furcsa körülmények közepette is létező (más nem kell hozzá) hitvesi szeretet - mellett a teljesen sablonos képeken bénázó "nyomozó"... És a végén egy kedves, kellemes történet: jobban ott van mindenkinek a ki nem mondott, le nem rajzolt élete is így egymás mellé rakva, pont az olvasó fantáziája miatt.

A címlap rendkívül ütős, a füzet végén szerencsére az "újrainduló" olvasók és tán a sorozat alacsony sorszáma miatt korrekt, de nem túl hosszú ismeretterjesztő írás is olvasható, de ami a legtutibb az egészben (tényleg ezeket nézegettem leginkább), azok az eredeti Eisner oldalak. Van valami keserű sarkítás abban, hogy a környezetet ábrázolja, mellette nagy-nagy fantáziával, szerintem nagyon jó érzékkel alakítja ki a környezetet a kisebb-nagyobb, hétköznapi-eltúlzottabb kellékekkel. Tökre látszik, hogy szerette csinálni. Ki merne manapság ilyen harsány lámpafényeket rajzolni anélkül, hogy ne legyen túlhangsúlyozva valamilyen eltérült és eltitkolt múvészeti ideológia alapján, amit önmagának sem vall be (vagy éppen nagydobra ver)? :) Olcsó volt, fizikailag remek minőség és a belbecs is eredeti, legalábbis meg tudott vigasztalni a kezdeti elkedvetlenítés után.

A további füzetek jönnek még.