2012. május 24., csütörtök

Salala-la-laaa

Ez a Shangri La cucc nem volt olyan kiemelkedő élmény, amiről pozitív vagy negatív értéke miatt gondoltam, hogy írok, hanem egyszerűen azért, mert megvan (hála a TFAW még tavaly őszi kiárusításának és Honfi segítségének) és elolvastam. Jó régen olvastam képregényt, de a tavasz a jelek szerint meghozta a kedvem és miért ne csináljam azt, ami jól esik?

Amúgy kellemes, nagyon rövid, talán három vagy négyfüzetnyi, de nem az a kategória, ami komolyabban megérint, nem meglepő, nem túlságosan emberközeli, nem gondolkodtat el (ha csak úgy nem nézzük, hogy egy záptolyás vagy egy hópehely is el tud gondolkodtatni bármiről - ami tényleg így is van...).

Krimi, road movie, zenészvilág, ezeket mind szerethette az író. Sok sablon van belegyúrva, a katonaságtól kiugrott profi bérgyilkos nőtől kezdve a beképzelt, lezüllött popsztáron át, aki persze értékes emberi kvalitásokkal is kell hogy rendelkezzen, a country-messiás éneklő szadistáig, meg persze a világuralmi magasságokig elérő lemezkiadókig.... Mégsem zavaró, talán azért mert egyensúlyosan van összeállítva, vagy mert konzisztens és így el tudja fogadni az ember.

A rajz leginkább a békebeli Fazekas Attila képregényeket idézi, azzal a különbséggel, hogy itt az arckifejezések szabadabbak, az árnyékok hangsúlyosabbak, amik egész elrugaszkodott arcokat eredményeznek egy- egy pillanatban, míg Attila (én úgy emlékszem) inkább a fej, az arc szépségének érintetlenségére vigyázott, mint. Mondjuk a helyes anatómiára. De ez csak emlék...


A panelek viszonylag szabadok, illik az akciózáshoz, a kedvencem a fenti oldal, ahol a kivégzés brutalitása Spielberg-szerű biciklis vágtába vált át. Kapunk egy ötletes keretet is az egészhez, ahol valami zenész-menyországban (vagy pokolban? - ezt nem tudtam eldönteni) tévén nézik az ismerős figurák magát a képregényt, mint filmet.

Volt egy pont, ahol megérintett a dolog és elvesztem benne, amikor a két rohadtul össze nem illő ember menekül és hétköznapi helyzetben, összezárva egy tankolás ürügyén beszélgetnek - na, akkor lehet közelebb kerülni hozzájuk, belehelyezkedni ikicsit a kicsit lelassult, de többféle feszültséget hordozó sztoriba.

Brubaker és Haugham is dicséri a kötetet, de van egy olyan halvány érzésem, hogy az Image kiadóval szerződött emberként... Mostanában olvasom egyébként Brubalker twitter-bejegyzéseit is és olyan jól nyomja a sódert, hogy tuti kedvet kaptam a hasonszőrű Criminal-hoz pl. Mondjuk Cloonan cuccaihoz is, amikről ír, úgyhogy lehet, hogy bármit el tudnának adni nekem twitteren keresztül (ha volna rá pénzem), mert van egy nagyon erős varázsa ennek az azonnal, személyes kapcsolattartásnak.