Találatok

Nyilván mindenkinek meg van a maga rendszere arról, hogy hogyan választja ki a neki tetsző képregényeket, mire szánja a pénzét a brutális kínálatból, hogy dönti el, hogy mi érdekli a legjobbak közül. Biztos van aki kevésbé dönt, inkább megy a csoporttal, társakkal, a mainstream-mal, nálam ez inkább ellenkező irányú volt: a legnépszerűbbeket elkerültem. A Finder is ilyen volt. Az egész nagyon személyes dolog.

A döntés, az élvezet és maga ez a Finder képregény is. Szerzői cucc, bár nemrég olvastam, hogy asszem a Dark Horse is kiadja. Én még a szerzői kiadást vettem meg. Két kötet, azóta ezt is összerakta egybe. Úgy emlékszem a kritikák úgy dicsérték, hogy mélyebb, személyesebb, részletesebb szórakoztatást kínál, mint az átlag, közben valami egész szokatlan sci-fi világot mutat be.

És tényleg. Szokatlan, az nagyon jó szó rá. Érthetetlen, ez is lehetséges, hogy jó szinonima ide. Sok benne a szöveg ugyanis, szaggatottnak tűnik az átlaghoz képest a panelkezelés és a rajzok sem olyan full-profik, főleg az elején, mint egy Batman comics-ban (tényleg látni a rajzok fejlődését a második kötet végére).

Szóval elsőre és másodikra is konfúz voltam a világ szinte minden pontján erős furcsaság miatt, a kasztok, a megmaradt technológia, a fajok, a törvények, a környezet, még az emberi kapcsolatok sem voltak egyértelműsítve, szerintem élvezte nagyon az alkotást ez a nő.

A jó benne, ami a legjobb volt nekem benne az az, hogy a sok furcsaság összeáll és húz. Igaziból elemi szálak húznak benne, amiket érez az ember, tudja mi, mert benne van az én életemben is, és ez összefonódik a világ furcsaságaival, izgalmával, érthetetlen törvényivel. Sőt, ezek a furcsa dolgok van, amit úgy fel tudnak nagyítani, ahogy a mi "valós" világunk azt képtelen megtenni.

Ettől is fájó szívvel válok meg, főleg ilyen áron, de ez van. Határozott, erős kicsengése volt a második kötet végére, rejtélyekkel, magyarázatokkal, bogozással, valós érzelmekkel, néhol a másság okán érthetetlennek tűnő, de határozott karakterekkel.

Ma megint elkapott a sajnálat vagy a döntés lehetősége, hogy mégse hagyjam abba a képregényeket. Valszeg nem is fogom, de túladok rajtuk, gyűjteni nem fogom őket.

Jó halál

Japán filmekből ismerős ez a kifejezés, amikor jó harcban hal meg a szamuráj és úgy viszonyulnak ehhez, hogy a becsület és a kitartás többet ér az életnél. Ez nem teljesen van most így, mert egyrészt az élet ér nekem most többet a képregényeknél, pedig az életem részei voltak erősen eddig, dehát minden változik. Másrészt a jó halál most a képregények felszámolását jelenti, legalábbis nagyrészt.

Rájöttem ugyanis, hogy másra jobban szükségem van, mint képregényekre, amikbe viszont évek alatt sokezer forint belement, aminek a töredékét ki akarom venni, hogy tovább élhessek úgy, ahogy akarok.

Fog maradni jópár, amit a gyerekek rendszeresen elővesznek, sőt, remélem gyarapszik is, Lucky Luke, Asterix és Kázmér & Co., de amit én értékelek, valszeg mindet el fogom adni.

Nem olvasom őket ugyanis. A lendület elfogyott, az erő iránya megváltozott, ezt fel kell számolnom. Még a Nausicaa-t sem olvastam végig.

Ha belemegyek abba a spirálba, hogy a szívemnek kedveseket "azért megtartom", akkor túl sok maradni - és ugyan úgy nem venném elő, mint a többieket. Ezért álljon itt néhány emlékező, mert nagyon jó volt olvasni és élvezni ezeket.

Na jó, a Nausicaa-t valszeg megtartom. Azt az egyet magamnak. Az annyira sűrű és szép és fájdalmas.

Elsőként a Bone-tól válok meg. Rendkívüli volt az a képregény. Egyetlen kötet, több, mint 1300 oldallal, majdnem átlátszó lapokkal. A gerincére vigyáztam, mint az állat, olvasás közben tartottam a kezemmel, nem is tudtam egyhuzamban sokáig olvasni. A történet lassan indult, kicsit beleaközepébe volt, de nagyon szépen bomlott ki. Gyűrűk ura fílingje volt az embernek, az az eredeti könyvolvasós, gyerekként a téli estéken a fotelbe elbújós és az egész tájat, sereget, hőst és csatát élénken felépítő történet, hogy bámulat, mire képesek az írók. Egyéniségek voltak, nagyon szerethetők, még az a két szerencsétlen vadállat is, akik az ellenség katonái voltak, generációk küzdöttek egymás mellett, rokoni szálak szőtték át az ellenséges világot, testvérek kavarodtak át a történelmen és világmegváltáson és egyetlen érintésben csúcsosodott ki valódi katarzisként egy nagyon hosszú, gazdag, humoros, szárnyaló, mesés és valósághű történet. Olyan történet volt, amit érdemes volt átélni. Rendkívül szerethető cucc.