2012. december 3., hétfő

Találatok

Nyilván mindenkinek meg van a maga rendszere arról, hogy hogyan választja ki a neki tetsző képregényeket, mire szánja a pénzét a brutális kínálatból, hogy dönti el, hogy mi érdekli a legjobbak közül. Biztos van aki kevésbé dönt, inkább megy a csoporttal, társakkal, a mainstream-mal, nálam ez inkább ellenkező irányú volt: a legnépszerűbbeket elkerültem. A Finder is ilyen volt. Az egész nagyon személyes dolog.

A döntés, az élvezet és maga ez a Finder képregény is. Szerzői cucc, bár nemrég olvastam, hogy asszem a Dark Horse is kiadja. Én még a szerzői kiadást vettem meg. Két kötet, azóta ezt is összerakta egybe. Úgy emlékszem a kritikák úgy dicsérték, hogy mélyebb, személyesebb, részletesebb szórakoztatást kínál, mint az átlag, közben valami egész szokatlan sci-fi világot mutat be.

És tényleg. Szokatlan, az nagyon jó szó rá. Érthetetlen, ez is lehetséges, hogy jó szinonima ide. Sok benne a szöveg ugyanis, szaggatottnak tűnik az átlaghoz képest a panelkezelés és a rajzok sem olyan full-profik, főleg az elején, mint egy Batman comics-ban (tényleg látni a rajzok fejlődését a második kötet végére).

Szóval elsőre és másodikra is konfúz voltam a világ szinte minden pontján erős furcsaság miatt, a kasztok, a megmaradt technológia, a fajok, a törvények, a környezet, még az emberi kapcsolatok sem voltak egyértelműsítve, szerintem élvezte nagyon az alkotást ez a nő.

A jó benne, ami a legjobb volt nekem benne az az, hogy a sok furcsaság összeáll és húz. Igaziból elemi szálak húznak benne, amiket érez az ember, tudja mi, mert benne van az én életemben is, és ez összefonódik a világ furcsaságaival, izgalmával, érthetetlen törvényivel. Sőt, ezek a furcsa dolgok van, amit úgy fel tudnak nagyítani, ahogy a mi "valós" világunk azt képtelen megtenni.

Ettől is fájó szívvel válok meg, főleg ilyen áron, de ez van. Határozott, erős kicsengése volt a második kötet végére, rejtélyekkel, magyarázatokkal, bogozással, valós érzelmekkel, néhol a másság okán érthetetlennek tűnő, de határozott karakterekkel.

Ma megint elkapott a sajnálat vagy a döntés lehetősége, hogy mégse hagyjam abba a képregényeket. Valszeg nem is fogom, de túladok rajtuk, gyűjteni nem fogom őket.


tovább...

2012. december 1., szombat

Jó halál

Japán filmekből ismerős ez a kifejezés, amikor jó harcban hal meg a szamuráj és úgy viszonyulnak ehhez, hogy a becsület és a kitartás többet ér az életnél. Ez nem teljesen van most így, mert egyrészt az élet ér nekem most többet a képregényeknél, pedig az életem részei voltak erősen eddig, dehát minden változik. Másrészt a jó halál most a képregények felszámolását jelenti, legalábbis nagyrészt.

Rájöttem ugyanis, hogy másra jobban szükségem van, mint képregényekre, amikbe viszont évek alatt sokezer forint belement, aminek a töredékét ki akarom venni, hogy tovább élhessek úgy, ahogy akarok.

Fog maradni jópár, amit a gyerekek rendszeresen elővesznek, sőt, remélem gyarapszik is, Lucky Luke, Asterix és Kázmér & Co., de amit én értékelek, valszeg mindet el fogom adni.

Nem olvasom őket ugyanis. A lendület elfogyott, az erő iránya megváltozott, ezt fel kell számolnom. Még a Nausicaa-t sem olvastam végig.

Ha belemegyek abba a spirálba, hogy a szívemnek kedveseket "azért megtartom", akkor túl sok maradni - és ugyan úgy nem venném elő, mint a többieket. Ezért álljon itt néhány emlékező, mert nagyon jó volt olvasni és élvezni ezeket.

Na jó, a Nausicaa-t valszeg megtartom. Azt az egyet magamnak. Az annyira sűrű és szép és fájdalmas.

Elsőként a Bone-tól válok meg. Rendkívüli volt az a képregény. Egyetlen kötet, több, mint 1300 oldallal, majdnem átlátszó lapokkal. A gerincére vigyáztam, mint az állat, olvasás közben tartottam a kezemmel, nem is tudtam egyhuzamban sokáig olvasni. A történet lassan indult, kicsit beleaközepébe volt, de nagyon szépen bomlott ki. Gyűrűk ura fílingje volt az embernek, az az eredeti könyvolvasós, gyerekként a téli estéken a fotelbe elbújós és az egész tájat, sereget, hőst és csatát élénken felépítő történet, hogy bámulat, mire képesek az írók. Egyéniségek voltak, nagyon szerethetők, még az a két szerencsétlen vadállat is, akik az ellenség katonái voltak, generációk küzdöttek egymás mellett, rokoni szálak szőtték át az ellenséges világot, testvérek kavarodtak át a történelmen és világmegváltáson és egyetlen érintésben csúcsosodott ki valódi katarzisként egy nagyon hosszú, gazdag, humoros, szárnyaló, mesés és valósághű történet. Olyan történet volt, amit érdemes volt átélni. Rendkívül szerethető cucc.

tovább...