Nem értem

Érdekes élményem volt anno az Árnybíró első két részével, és most az Élni egykötetessel is - de nem kellemes. Csodálkoztam is rajta, mert új volt, addig nem találkoztam vele. Emlékszem, olvastam a vonaton (általában ott van rá időm) és faltam az oldalakat. Izgalom fogott el, szurkoltam, hogy a végére érjek a fél óra alatt és utána is volt szinte fizikai hatása, nem múlt el az izgalom. Viszont volt valamilyen keserű, kellemetlen utóíze, valami rossz érzés, magával az élménnyel kapcsolatban. És nem tudom igaziból miért, csak találgatni tudok. A rajzok jók. A történet ki van találva, ráadásul jól tálalja magát az egész - az látszott a hatásán. Akkor miért?

Finnyás vagyok, konzervatív? Talán. Valószínűleg nem tudtam azonosulni semmivel, ami ezekben a képregényekben volt. Sem a világgal, sem a szereplőkkel, sem a történettel, vagy hanghordozással, szöveg stílussal, semmivel. Hatott, mert megvannak az eszközei, de zavart, mintha közben egy másik szinten elutasítanám, hogy ez nem az enyém, nem való nekem.

Az az érdekes, hogy korábban tényleg nem találkoztam ilyennel. Olvashattam irodalmi, avantgard, szuperhős cuccot, bármit, de semmi nem okozott kellemetlen érzést, legfeljebb érdektelenséget. A 300 például ilyen volt: a felénél abbahagytam, és szinte elfelejtettem, hogy létezik (a mérete miatt máshol is van, nem a keskeny polcon a többi képregény mellett), csak késöbb olvastam végig. De ez a kellemetlen viszolygás ott sem fogott el - még a Dampyr történeteknél sem.

Valószínűleg van az Árnybíró és az Élni történeteiben valami harsány hatásvadászat, ami erősen megragadja az ember idegvégződéseit (és persze a tudatalatti csápokat is) és emellé olyan világ-karakter-történet kombó jött, ami valahogy önmagába fordulóan izgalmas. Értékek, általánosabb témák ugyan szerepeltek, de nem róluk szól az Árnybíró. Ugyan így az Élni-ben: a gyilkos ösztön olyan, mintha mélyütés-kategória lehetne, az "ember"-ről is szólhatna, de nem fog meg egyetlen olyan szálat sem, aminek valahol a végén, tényleg alap-dolog lenne.

Kérdezhetném: mi a töknek kell sarokkövet mozgatni, nem elég szórakozni egy kis ideig? Nem vagyok kicsit álszent? Nem hinném - bár ki tudja. :) Élvezem és értékelem a nagyon könnyű kategóriát is, de azokban van valami, amit tudok szeretni, ragaszkodni a sorozatokhoz: a rajz- vagy a szövegstílus, a karakter, vagy a történet küzül legalább egy nagyon tetszik. Az már más kérdés, hogy miért, de megvan a kapcsolat.

Szóval itt van ez az Árnybíró és ez az Élni és felnyomják a vérnyomásom, de az érzéki izgalmon kívül nincs kötődés - inkább taszítás. A tartalom az, ami hátralök. Hát ez van. Egyébként valószínűleg tényleg konzervatív vagyok, el sem merem képzelni, hogy egy Battle Royale mit okozna...

Nem szkenneltem képet, mert a mangafan honlapján kellemes mintaoldalak vannak, nem is tudnék kiemelni dolgokat...: az Árnybíró első négy köteténél és az Élni "Belenézek" gombjai mögött. Ráadásul az Árnybírót el is ajándékoztam, az Élni talán megmarad.