Friss klasszikus

A klasszikust persze az én szűrőmön keresztül értem, ami lehet, hogy nagyon messze van egy végzett műértő véleményétől, de ami az én világomban amolyan békebeli, a várakozás izgalmát keltő és az olvasás közben is a figyelmememt maga után húzó képregény, az nekem már ilyen klasszikus.

Kedvelem nagyon ezt az állapotot, amit A hegy 0. részének olvasása okozott. Ez már ilyen divatszó, de komoly erőtény, amikor beszippant és képes felépíteni bennem, velem egy olyan világot, ami leköt. Méghozzá nem csihipuhival, hanem egyrészt légkör-teremtéssel, másrészt olyan erővel, ami nem hagy közömbösen, harmadrészt ez az erő olyan összetevőkből áll, mint az általános ÉS a személyes világokba való nagyon illeszkedő belehelyezés. Emellett (csak már túl hosszú lett volna a mondat), nem magyaráz túl, nem néz hülyének (ez a történetszálakra is vonatkozik, nem csak a részletekre - már ha ennek van így értelme és nem az utóbbiak eredője adja az előbbiekét), hanem észrevétlenül belerak a világba, megpörget és izgalommal tölt el, hogy most akkor mi és hogy...? És nem a zavarodottság vagy az értetlenség izgalma ez, hanem a felderítésé, a felfedezésé - így, kis és nagy léptékben is. És nagyon jó, bár tényleg felismerhető klasszikus húzás az esti mesébe "ágyazott" múltba/jelenbe kapcsolása a mesének, ami valóság.

Ja igen és ott van a "bizonytalanság" is, ami a nem csak túlmagyarázás szimpatikusabb másik véglete, hanem az emberi és így az emberhez kapcsolódni tudó felszín alatti réteg "se nem fekete, se nem fehér" színének képviselete. Így izgalmasabb, szerethetőbb, valóságosabb - ahogy az utolsó oldalon direkt is megfogalmazódott (az kellett oda, "jó pontot" rak a végére).

Az persze feltűnt, ahogy a kommentben Balakin is mondja, hogy néha nem volt könnyen olvasható a bubik kötése, tényleg sok volt a szöveg, zsúfoltak voltak (tartalmasak is viszont) az oldalak, néha egy egészalakos rajzra is rácsodálkoztam, vagyis megakadt a szemem azon, hogy hát ez feltűnően nem sikerült olyan nagyon jóra... Ja, még az ágleesés felülről való rajza sem volt a legjobban eltalált, ilyen (szerintem) rossz irányból megfogott panelt láttam Papp Iminél is, talán a változatosság felesleges erőltetése...? Nem kell az most ide, a puffanás üssön, legyen azonnal befogadható ráéadásul, mert rövid mozzanat - az elég. Meg biztos lehetne még hasonló jellegű tanácsokat adni, de ezek nem számítanak nekem, bőven belül volt a tűréshatáron, ami nem veszi el az értékét az egésznek. A színezés tényleg etetős, néha klasszul Hellboy-os.

A végén a hazatéső apa érzelmei (annak ellenére, hogy a háttér nekem nem állt össze teljesen, de sejtetések voltak rendesen) nagyon nagy pozitívum - mármint az, hogy ilyen erősen meg lettek jelenítve, ez fontos. Méghozzá magányos, emberi, tehát szinte hős-típusként, ráadásul családos, féltenivalóval "felszerelt" hősként.

Én gratulálok, egy előjegyzést beírhatnak nekem, ez kell majd papíron is. Remélem ezzel a nulladikkal - hacsak az első szám nem váltja ki ezt a részt. Kitartást!