Bil4l

Komoly ágybanfekvésem egyik legkedvesebb eredménye, hogy kivégeztem, vagy bevégeztem Bilal négykötetes művét, a Szörny-folyamot. Sokféle árnyalat ráhúzható a "kivégzésre", a súlya, tartalma, hossza miatt is, nem csak a nehéz vagy fárasztó, vagy megerőltető. Olyan az egész, mint az első kötet címlapja: először fura, szokatlan. Ahogy belemerül az ember, magával ragadó vizuális világ, sokkal részletesebb, mint első ránézésre.

A történetre vonatkozóan a rajzokkal való analógiát biztos lehet mondani. Fura, kiszámíthatatlan, de ahogy a végére ér az ember, inkább csodálatos mint félresikerült, inkább nagyszabású, mint elcseszett, inkább felemelő, mint fárasztó és inkább elgondolkodtató mint üres.

Tele a fejem, hullanak a kavicsok a fogaskerekek között, ahogy feltartóztathatatlanul, zsibongva követeleik a gondolatok, hogy összekapcsolódhassanak és a megszokott rendezettséggel létezzenek, mert össze és fel is kavart az egész. Nem lövöm le a poént, de nem csak politikai-morális, hanem sci-fi vonala is van a történetnek és ez bizony rendesen összegyűri a papírlapot, amire az eddigi térképet rajzoltam. Mert a végére derülnek ki a dolgok.

Nem tudom mennyire volt tudatában az elején Bilal, hogy a végére ezt fogja kihozni, nincs ellentmondás végülis, van már hivatkozás az elején is egy földönkívüli rádióüzenetre. Bár ebből még sokminden más is kisülhetett volna. Talán ő is így volt vele.

De nézzük sorra. Az elsőt úgy raktam le, mint egy remek filmet. Többszálú, morálisan és akciókkal is izgalmasan átszőtt remek történet. Fantasztikus is, társadalmi szálak kapcsolódnak nagyon is a személyesekhez, van benne ellenség, szövetség, főhős és mellékszereplő, karakterek, kalandok. Mindez egy jól adagolt, órára járó, a történet jellegéhez jól igazodó ritmusban. Finom volt, nagyon. Kegyetlen a hatalom gonoszsága okán, személyes az árvák pontos érzelmei miatt, irracionális, ezért teljesen valóságos jövőképpel.


A képek szerintem nagyon kifejezők. A légijelenetek is, van mélységük, távolságuk, annak ellenére, hogy mindenféle szokatlan helyeken vonalak vannak a képen (ez nagyon klasszul hangzik). A lenti utcarészlet is teljesen közönség-orientált: jó arányok ahhoz, hogy megfigyelhetők legyenek a részletek, vagyis kielégítsék a kíváncsiakat egy kis nézegetéssel, nyomasztó kiegészítésekkel.


A másodikban az egész történet sokkal egyszerűbb volt első ránézésre. Elgondolkodtató az egész és gyanítom, hogy változik majd ennek a kötetnek a megítélése is, mert nem olyan mértékkel mérhető, mint az első. Egyszerűbb történet-rész, sokkal kevesebb hatás-dramaturgia, nem szolgálja ki az ember érzékeit úgy, mint a Szörny ébredése, nem olyan ismerős elemekkel dolgozik. De lehet, hogy az egész tényleg sokkal egyszerűbb.


A másodiknál is akadnak táv-látványos panelek, mint fent, egészen hangulatosak, de bejöttek új hangulatúak is. A fehér-partin pl. az alábbi színtelen nyomasztás elég ütős volt, főleg ahogy később vérrel ki lett dekorálva.


De akadt klasszikus scifibe illő rajz is, ami önmagában igen idéző, mármint számomra merőben más hangulatot idézett meg, nem Bilal jellegzetes (legalábbis az eddigiek alapján) saját nyomasztó techno-világát. Ez itt az ősrégi jövő, csontok formájában… Kissé még Alien-es is.


És van itt egyszerűbbre sikerált beállítás is a végéről. Én biztosra veszem, hogy szándékosan lett ilyen, talán az évek alatt a stílusa is változott kissé.


A harmadik olyan, mintha követhetetlen lenne. Ez finom fogalmazás volt. A harmadik az első kettőhöz képest követhetetlen. Elszállt. A fő téma a művészet, az első rész morálisan pokolravaló hatalomittas gonoszának utódja a harmadik kötetben megalomániás művészt játszik, miközben néha az ember nem érti, hogy most miért is nem kapják el, amikor tudják, hogy kiről van szó. Vagy azt nem érteni, hogy éppen ki és kit öl meg a sok másolat közül, melyik a valódi főszereplő... Agyatlanság – mondtam rá többször. Mintha baromi könnyen Bilal-ra tudtam volna fogni, hogy kicsúszott a dramaturgia a kezéből és ezért ilyen "más" (élvezhetetlen) a harmadik rész.


A képek gyönyörűek, a közeli fekvő arc, ami többször is visszatér, megigézett, talán a beállítás miatt is (ez is zseniális) nagyon élőnek látszott. Paradox módon egy ember-másolat arcát rajzolta meg ilyen realisztikusan – ahogy mást talán nem az egész folyamban. És a lenti két kép is nagyon hangulatos, gyanítom, hogy az épület fotó segítségével készült, olyan valóságosan a vonalai.


A negyedik az kész. Jó történethez illően ez fordította át az egészet. Az első rész profi filmvilágát egy elvont scifibe, a második kötet egyszerű bedarálását a fejlődési folyamat érdekes részébe, a harmadik rész széteső művészieskedését mindannak az ellentétébe, amit korábban láttunk és ami mégis logikus fejlődési eredménye.

Lassabb folyású ez is, mint az első, talán balgaság is lenne azt a fajta pörgést és belevalóságot elvárni egy trilógiától, mert akkor sokkal-sokkal szegényebb lenne. Így más. Mélyebb, rétegzettebb, egészen más. Nincs azok között a korlátok között, amit az első rész határoz meg. Sokkal nagyobb szabadsága van.

Az egész tényleg nagyon elgondolkodtató. Dolgozni kell rajta, legalábbis nálam ez most ezt jelenti: olyan hatással van, hogy önkéntelenül is dolgozom rajta, mert beszippantott, felépített valamit, amit helyre kell raknom. Össze kell illesztenem, bele kell ágyaznom a valóságaim közé. És ott van az, de nehéz megfogni. Nem baromság vagy odakent hablaty, hanem más, másképp összeálló történet. És ennek örülök. Nem erre számítottam, de végülis ennek is örülök.


A fenti ölelést már nagyon vártam. Az egész erre ment ki. Nem tudom, meg nem is akarok erölködni a magyarázattal, de nagyon szép is, szimbolikus… Nagyon. Az alábbi is bámulatos. Egyrészt csak most, hogy írom ezt és újra elolvasom, mi is van a képen, kapcsolódik össze a következő kockák történéseivel és nyer új értelmet a Szása feje fölött látható vörös felhő.


Látható, az ember tudat-felszínére tolul a belefektetett munka is, hogy meddig komponálhatta, finomíthatta az egészet egy művész. A mondanivalóról, a kapcsolódó történetmesélésről nem is beszélve, főleg, hogy koncepció is van a háttérben, nem egy kockányi ötletelés.


A fenti képnél kissé megszédültem, ahogy a város felett lebegő asztaltól-széktől úgy kel fel, hogy két kézirakétát fog és elrepül. Egészen valószerűtlenül, de mégis fantáziálásra késztetett, a mélység felett közlekedés. Az alábbinál meg egész feltűnő a fotó felhasználása (nem csak másolása).


Na. Milyen volt? Nagyon jó. Nem erre számítottam, persze magával a négy kötettel kapcsolatban is voltak elvárásaim, előre felmagasztaltam őket, mint szép naaagy, keményfedeles francia albumokat, amiből az összes rész megjelent… ez már gyönyörrel töltött el. Nem tudom ez mennyire gyarló vagy fetisizáló dolog, de tényleg így volt. Szóval nem erre számítottam, nem ENNYIRE kiszámíthatatlanra, nem ENNYIRE gazdagra, nem ENNYIRE meglepőre, nem ENNYIRE elgondolkodtatóra.

Úgyhogy nagy elismerés az összes közreműködőnek a Titkos Fiók Kiadó Bt. környékén, mert ezt tuti nem piaci alapokon adták ki, hanem szerelemből, amivel nagy jót tettek pár embernek. Én például egyáltalán nem ismertem Bilal-t és tényleg komolyat tágult képregényes élmény-kincstáram azzal, hogy a kezembe adták.