Nausicaa #1-3

Ezt a sorozatot is kritikák alapján választottam ki, még 2007 elején. Az első kötet gyorsan megérkezett, de a másodikra vagy fél évet vártam - ki lehetett bírni. Az elsőt talán már négyszer is olvastam, és ezt az első hármat is vagy háromszor biztos (összesen 7 kötetes). Nemrég láttam egyébként az animét és nagyot csalódtam. A komplex, többrétegű történetből a szálakat az első két kötet történetei alapján elvarrták, kényszerűen rövidre lett zárva minden. Népeket, szereplőket, részleteket, a világ kibontását kb. olyan szinten mutatja az anime, mint a jéghegy a csúcsát, sokkal részletesebb, gazdagabb, monumentálisabb a képregény. Ja és spoilerek is vannak rendesen alább.

Van egy fixa ideám, mégpedig a képregény érzelemgazdagságával kapcsolatban: a mangák sokkal többet "tartalmaznak", vagyis inkább több érzelmet keltenek, mégpontosabban: igyekeznek kelteni. Szerintem az itthoni manga térhódítás egyik alapvetése ez, nem véletlen, hogy a fiatal lányok hogy rácuppantak erre a műfajra - nekem is ismerős a kamaszkori érzeleméhség. Mindegy, ez csak úgy jön ide, hogy bámulatosan sokféle és erős érzelem van a Nausicaaa történetében is.

Már az első kötet elején megfogott a hangulat, mert olyasmit mutatott lényegesnek, ami egyáltalán nem kommersz, divatos, vagy bármi, ami "sikeres" lehet egy olvasnivalóban. Inkább általános és személyes, mélyebben meghúzódó: a természet szeretete. Szerintem mindenkiben ott van valamennyire a "vissza a természethez" vágy, amiben az egyszerű erdőjárás, vagy folyópart, a hegyek, vagy bármi ilyesmi vonzza az embert, a civilizált emberi élet pedig taszítja. Ez a béke érződik már az első oldalakon (jobbról balra!):


Majd mindegyik oldalt elemezni lehetne, egyrészt olyan jól működnek a kockák együtt az oldalon, annyira dolgozik az ember agya, ahogy elképzeli hozzá a mozgásokat, hangulatot, olyan jól bánik a részletek elhagyásával, közelítéssel, kiemelésekkel. Szóval nagyon élvezem az egész sorozatot ilyen szempontból, gyakorlatilag el vagyok ragadtatva tőle.

Persze akció, akció hátán, mese, legenda kerekedik, pusztuló világ, és ha még nem lenne elég, a világégés utáni természeti katasztrófa mellett még egymással is háborúznak az emberek. Bámulat - nagyon ismerős. Sok-sok nagyon általános dolog van ebben a képregényben, ami alap-szinten foglalkoztatja az embert: nincs mindig jelen, de sokmindenre hatással van, ki hogyan gondolkodik hatalomról, jóról-rosszról, ember-természet viszonyáról, emberek, népek kapcsolatáról...

A rajzok? Elsőre érdekesek. A stílus nem látványos, vagyis figyelemfelkeltő, de második ránézésre nagyon kifejező szerintem. Olyan, mintha könnyen lehetne vele kiemelni részeket, alkalmas nagyvonalú, de kontúros, vagy részletes rajzokhoz is... olyan "szabad". És szerintem ki is használja: van, ahol alig lehet felismerni az alakokat, mert pl. por, tűz, füst veszi körül őket, van, ahol meg a repülő minden alkatrésze látszik a tükröződő vízen. Olyan, mintha kényszerítené az embert, hogy jobban nézze meg, több időt töltsön vele. És érdemes, sokrétegű a rajz, elsőre, de másodikra és harmadikra is jó sorra nézni őket. Az az érdekes, hogy ez a többrétegűség a történetre is igaz, nagyon tartalmas. Szerintem nem bonyolult, inkább részletes, ugyanakkor nagyívű, de nagyon erős helyi fókuszai vannak. Van távlata és vannak részletei. Jól megmondtam, nem?

Elsőre pl. fel sem tűnik, de nagyon sok halállal találkozik az ember. Itt van pl. az első alkalom, amikor egy lezuhant égő roncsban kutatnak túlélők után. Sokat rábíznak a rajzok az ember fantáziájára.


Az első rész elolvasása után egyébként a "mese" fogalma sokszor eszembe jutott. Ez a kis hercegnő, a végén győztes kell, hogy legyen és mindenkinél nagyobb. A női karakterekkel egy történetben valahogy jobban tudok azonosulni, egyrészt érdekesebbek is, másrészt a történetet is érdekesebbé teszik - azáltal, hogy nem illeszkednek a macsó sztereotípiákba. De a nőket gazdagabbnak érzem a férfiaknál - mint embereket. Lovagkor, kis hercegnő, bátorság, hősiesség...


Aztán ott vannak a légi felvételek. Önkéntelenül mondtam ezt, mert valahogy nagyon jól érzékelteti a magasságot, távolságot, repülést. A következő képen is szerintem bámulatos, hogyan bánik a nézőpontokkal, hogyan nyit, szűkít, szinte hallani lehet a film alatt szóló örömteli, győzelmi induló szerű zenét a gépek dübörgésével, ahogy egymásra találnak és együtt repülnek tovább. Patetikus? Ja, biztos. De létezik ilyen és hihetetlenül meg tudja fogni Miyazaki, ahogy végignézi az ember az oldalak rajzait. A másikon pedig egy leszállás, ahogy ereszkednek az erdőben és egy tavon találják meg a "leszállópályát" (miután kényszerből döntöttek a lakhatatlan, mérgező erdőbe való leereszkedés mellett). Nagyon kifejező beállítások, rögtön bevillan az embernek egy-egy filmrészlet, hogy mi is történhetne mozgóképen, nagyon jellemző képek és a váltások is nagyon jól kapcsolódnak, szépen, az egész történéshez illeszkedően viszik előre a mozgásokat, hatásosan, pontosan. Lehet mondani talán, hogy az általános dolgokat használja, de jó értelemben: amit mindenki megért, amire sokan tudnak asszociálni, elképzelni pont azt, amit pár képpel el akar mondani.


A történetben a "nagyság" fogalma mindenhol ott van: a karakterekben, érzelmekben, a világ részleteiben, de nagyon ott van a háború, a pusztítás, katasztrófák ábrázolásánál is. Megint két kép jön, az egyikben egy óriási teherszállító robban fel és kezd zuhanni, a kiesett emberek pedig az utána jövő gépekre hullanak vagyis gyakorlatilag záporoznak - a vér, a végtagok, emberek, állatok. Szinte horror és képileg mégsem olyan. Ha jobban megnézed, viszont tényleg az, de ehhez te is kellesz, nem nyomja az arcodba a paradicsomlét, hogy hátrahőkölj az irtózattól. A másik képen az óriási (háztömbnyi) rovarok zúzzák szét a katonai tábort, ott is a földön álló hatalmas repülőket, és itt is repülnek az emberek, horpadnak, lyukadnak, törnek a gépek. Valahogy ebben az olvasóra is nagyon számító stílusban és persze az arányokban, a mozgások ábrázolásában nagyon jól érzékelteti a lényegét és részleteit is annak, ami történik.


Nausicaa szép. És igen mutatós, vonzó az ellenlábasa is, Kushana. Mint az érme két oldala - írták róluk valahol. Mondjuk ezek a japán arcok nekem egyformák (a valódi emberek arcai is), de itt is nagyon hasonlítanak. Nagy a feszültség köztük, de a kapcsolat nagyon nem egysíkú. Kushana a császár lánya, legendás hadvezér, az emberei meghalnának érte, a családja ellene fordul, járja a véres, mocskos, hatalmi harcokkal övezett, hadiösvényét. Közben büszke, bátor és gyönyörű. Nausicaa-ra is érvényes az utóbbi három jelző, de a többi nem. Megvan benne a természet rendje és hiteles hírmondója az emberek számára ennek a vágyott, de (fizikailag és morálisan is) majdnem teljesen lerombolt rendnek. Hogyan birok ilyen mondatokat írni...! Adja magát a dolog a párhuzamok állítására, és találó dolog a nőiességen keresztül megfogni megint az olvasót: mindketten levágják hajukat. Vagyis Nausicaa-nak az idős asszonyok vágják le, amikor első alkalommal indul háborúba (Kushana parancsára) - lassú, búcsúzó képsor. A "hadúrnő" viszont emberei elvesztésekor nyisszantja le (saját maga) varkocsát és dobja a csatatérre. Hihetetlen milyen bátran használódnak fel ezek a tekintélyes szimbólumok.


Ami most jön, megint egy hihetetlen képsor. A teljes hadsereg pusztulása előtti percekben az ellenséggel hátrahagyott Nausicaa-ról beszélnek és azt mondja: túl gyengéd, még elpusztítja önmagát... A következő képen pedig a kishölgy egy hulla mellől szereli ki a nálánál is nagyobb gépágyút és cipeli eltökélten, mindezt egy savas tó kis szigetén, az óriásrovarok dühödt vonulása mellett (a sorrend: jobb felső, jobb alsó, alul középen, bal oldalt)...


Persze vannak hagyományos oldalak is, különleges vizualitás nélkül, sima hétköznapi párbeszéddel, nem is igazán mangás oldalmérettel és elrendezéssel... Ezen például az is jól látszik, milyen hasonlóak külsőleg Nausicaa és Kushana. Egyébként az egész történetre jellemző, hogy ilyen "csupaszon" alig látni embereket, legtöbbször páncélban vannak a háború miatt, vagy maszkban és védőruhában a mérgező levegő miatt. Szóval az ilyen majdnem meztelen képek igen intimnek hatnak. És a történés is fura: Kushana ráveszi Nausicaa-t, hogy induljon csatába az oldalán. De konkrétan, lovagoljon ki vele és küzdjenek együtt. Elgondolkodtam ezen a döntésen, hogy vajon a Nausicaa-ban annyira egyértelműen meglévő békeszeretet, az élet tisztelete, nem ágál azellen, hogy csatába menjen, a másik népet gyilkolni - akiknek ezelőtt épp két kisgyermekét mentette meg...? Mintha amolyan keleti döntés lenne, nem nyugati felfogással kihegyezett jó-rossz mérlegelése, hanem egyrészt elfogadás, másrészt továbblépés. Igen, harcba indul az oldalán és hihetetlenül feszes csatajelenetet kapunk (a harmadik kötet végén).


A következő oldal a "szellemi kalandok" megjelenítésére jó példa. Egy pap meghal és lelke Nausicaa-hoz száll, hogy védelmezze, míg a gonosz uralkodó szelleme megpróbál Nausicaa-hoz közel férkőzni. Az egész aközben történik, míg egy repülőn dél felé hasítanak, a nyitott fedélzeti lövegtoronyban. De nincs repülő, a táj feltűnik ugyan, amikor messzebb kell nézni, miközben Nausicaa egész alakja ott van. Összekapcsolja a szellemeket a valósággal, lebeg minden, közben a lány teljesen természetesen jeleníti meg az érzelmeit, valóságosan szeret, sajnál és utasít el, ebben nincs semmi homályosság.


Két példa a kíméletlen ábrázolásra, a szenny, a szokatlan, a testközeli halálos undor rajzaira. Az elsőn egy megriadt óriásrovar (ez nem háztömbnyi, csak teherautónyi) ragadta el hősies hősnőnket, és most elengedi el. A jobb felső képen kezdődik az oldal, ez még a "lenyelés" vége, már csak a lába látszik, aztán megfordul a folyamat: lassan egyre jobban kiszabadul, a saját lábára áll, de az utolsó, bal alsó képen még össze vannak gabalyodva. Undorító ez az egész, akár lehetne egy csápos pornóképregény is: egy rovar és egy nő, a lehető legintenzívebb testi kontaktus, csurog, csöpög, tekereg, összefonódik... Közben egy rémült állat megnyugvása és a lány békés szeretete - ami most is önmaga elé helyezte a rovart, nem vette elő a kését, nem igyekezett mindenáron szabadulni, csak elviselte azt, ami történt. A másik képen is csak ott van és megteszi, amit legjobbnak gondol: egy mérges gázoktól haldokló fiún segít úgy, hogy a mérget is tartalmazó vért a tüdejéből kiszívja... Véres, halálos anyai csók - ahogy a "telepatikus" üzenetben anyának szólítja.


Két olyan oldal jön, amiben a mozgás, az akció nagyon látványos, de nagyon személyes érzelmekkel keveredik - vizuálisan is. Az elsőn a rovarból szabaduló kishölgy rájön, hogy a rovarvárrel átitatott ruhájával védelmezte meg őt az "Ohmu" és ez olyan hálával tölti el, hogy fel kell repülnie az égbe, méghozzá pontosan olyan ferde, lábakon egyáltalán nem álló, szabad mozgással, mint a jobb felső rajzon. És szárnyalva kell megköszönnie. Csak utána térhet vissza a földre, teljesen lefelé fordítva a siklóját a bal alsó képen... A második pedig a csatajelenet egyik legszorongatóbb része, amikor Nausicaa elöl megpróbálják elvágni az utat. Itt persze már ismerni lehet a sisakokat, ruhákat (a design betölti szerepét: jól meg lehet különböztetni őket), de elsőre nem egyértelmű: N. az első sor középső képen van, ellensége a két mellette levőn. Az övön aluli ütés szinte nem is az, hogy eltalálják és az utolsó képen az ő szemével rohanunk tovább, éppen hátraesve a "karmos ló" hátáról, hanem ahogy elfogadja: őt most lelövik. És azt is, hogy akik mellette vágtatnak, levágják a fiút, aki megpróbálta megállítani és ő már az előtte lévő pillanatban is sajnálja, hogy meg kell halnia... Ennyi csavart, ilyen sablongyilkos karaktereket, ráadásul ilyen izgalmas jelenetben, hát én még nem láttam.


Utolsó témának az érzelmeket hozom. Bámulatos, milyen finoman tudja az arcvonásokkal kifejezni Miyazaki, amit csak akar. Vagy annak a hiányát: az alábbi két kép közül a felsőn éppen azt, hogy nincs az arcán rosszindulat, gyűlölet. Az alsó kép pedig az egyik legemblematikusabb az első három kötetben. Nausicaa a csata után utolsóként tér vissza - már alig hittek az életben maradásában. Lova (horseclaw), ami végül megmentette, meghal és ezt nézi az első képen Kushana (középen) szinte anyai megértéssel, szelíden, a nagyon egysíkú Kurutowa (jobb oldalon beszélve), pedig lenézi, hogy Nausicaa megsiratja az állatot. A középső két sorban a hősiesség és az áldozat a téma és persze az, hogy gyakorlatilag az egész megmaradt sereg rajongásig szereti a kicsi törékeny címszereplőt... Végül Kushana megadja azt, amire Nausicaa-nak most kell: tiszteletet - utána elsétálva kimondja, hogy milyen más ösvényeken is járnak ők ketten. És sokminden más is benne van ezekben a szavakban...




Végül egy érdekesség: a japán hangutánzó feliratok jegyzéke ott van a könyv végén, oldalakon keresztül sorolva azt, hogy pl. a 7. oldal 7. képén a japán fonetikus bali-bali angolul valójában crackle-crackle...



Íme az első három kötet, benne szép kihajtható poszterekkel. Bizonyos nézőpontból inkább lovagkori antiutópia, főleg, ha a felszereléseket nézzük, de a belsőség szerint is talán. Hát nagy élmény volt olvasni, nekem legalábbis. :)