Depressziós comic strip

Remek írást találtam a comicsalliance.com-on, kábé azzal a címmel, hogy a legdepressziósabb (van-e ilyen orvosi fogalom egyáltalán?) Funky Winkerbean strip. Ezt a sorozatot mondjuk nem ismertem, de ezzel a címmel beleolvastam.

Az, hogy depis hangulatot próbálnak megjeleníteni nem nagyon villanyoz fel, de itt sikerült eljuttatni a "komikus csíkoknak" odáig, hogy együttérző lettem szerencsétlen(?), de inkább emberi szereplők iránt.

Érdemes letekerni odáig, ahol a "szerelmes" beszélgetés zajlik, az utolsó három képhez:



Tényleg olyan dolgokat jelenít meg, amit ismer magában az ember, főleg, mert szenved tőle, de eltemeti magában, nem szembesül vele (ezért szenved), mert ezt a világképet építette fel és túl nagy változás lenne lerombolni. Miért másért nem hajlandó kilépni? Eljátsza mind a két szerepet ez a nő: azt is, amelyik elkábítja (nincs rossz válasz) és azt is, amelyik mégis érzi (ez rossz válasz). No mindegy. Szóval áthozza, nagyon. Aztán jön a kegyelemdöfés, és elsőre annyira nem, de második ránézésre már sokkal inkább...


Mangákban is látunk kis időszeleteket elnyújtó hosszabb panelsorozatokat, ez viszont nem lassított felvétel. Legjobban akkor működik talán, ha filmként nézi az ember. Esik az eső, ez az egyetlen mozgás, a kamera zoomolása lassabb sokkal. Az ablak központba helyezése is lassan válik egyértelművé, de nem lép be a harmadik képen (pedig egy sztipben azért talán illene már történnie valaminek), ott marad kívül, bizony, ez most nincs megmutatva. Ráadásul az ég világosabb, mint a föld. Ez akár szimbolikus is lehet, talán már félelmetes lenne, ha egy sötét felhő nézne le. Az ablak viszont fekete, nincs mese.

És tényleg halál pontosan illik ide az, amit Chris Sims leír, hogy vajon mi történhet a szobában. (Egyre jobban tetszik ez a portál, úgy tűnik van bennük emberi érzékenység, a (pop?)kultura tetején is.)