Friss klasszikus

A klasszikust persze az én szűrőmön keresztül értem, ami lehet, hogy nagyon messze van egy végzett műértő véleményétől, de ami az én világomban amolyan békebeli, a várakozás izgalmát keltő és az olvasás közben is a figyelmememt maga után húzó képregény, az nekem már ilyen klasszikus.

Kedvelem nagyon ezt az állapotot, amit A hegy 0. részének olvasása okozott. Ez már ilyen divatszó, de komoly erőtény, amikor beszippant és képes felépíteni bennem, velem egy olyan világot, ami leköt. Méghozzá nem csihipuhival, hanem egyrészt légkör-teremtéssel, másrészt olyan erővel, ami nem hagy közömbösen, harmadrészt ez az erő olyan összetevőkből áll, mint az általános ÉS a személyes világokba való nagyon illeszkedő belehelyezés. Emellett (csak már túl hosszú lett volna a mondat), nem magyaráz túl, nem néz hülyének (ez a történetszálakra is vonatkozik, nem csak a részletekre - már ha ennek van így értelme és nem az utóbbiak eredője adja az előbbiekét), hanem észrevétlenül belerak a világba, megpörget és izgalommal tölt el, hogy most akkor mi és hogy...? És nem a zavarodottság vagy az értetlenség izgalma ez, hanem a felderítésé, a felfedezésé - így, kis és nagy léptékben is. És nagyon jó, bár tényleg felismerhető klasszikus húzás az esti mesébe "ágyazott" múltba/jelenbe kapcsolása a mesének, ami valóság.

Ja igen és ott van a "bizonytalanság" is, ami a nem csak túlmagyarázás szimpatikusabb másik véglete, hanem az emberi és így az emberhez kapcsolódni tudó felszín alatti réteg "se nem fekete, se nem fehér" színének képviselete. Így izgalmasabb, szerethetőbb, valóságosabb - ahogy az utolsó oldalon direkt is megfogalmazódott (az kellett oda, "jó pontot" rak a végére).

Az persze feltűnt, ahogy a kommentben Balakin is mondja, hogy néha nem volt könnyen olvasható a bubik kötése, tényleg sok volt a szöveg, zsúfoltak voltak (tartalmasak is viszont) az oldalak, néha egy egészalakos rajzra is rácsodálkoztam, vagyis megakadt a szemem azon, hogy hát ez feltűnően nem sikerült olyan nagyon jóra... Ja, még az ágleesés felülről való rajza sem volt a legjobban eltalált, ilyen (szerintem) rossz irányból megfogott panelt láttam Papp Iminél is, talán a változatosság felesleges erőltetése...? Nem kell az most ide, a puffanás üssön, legyen azonnal befogadható ráéadásul, mert rövid mozzanat - az elég. Meg biztos lehetne még hasonló jellegű tanácsokat adni, de ezek nem számítanak nekem, bőven belül volt a tűréshatáron, ami nem veszi el az értékét az egésznek. A színezés tényleg etetős, néha klasszul Hellboy-os.

A végén a hazatéső apa érzelmei (annak ellenére, hogy a háttér nekem nem állt össze teljesen, de sejtetések voltak rendesen) nagyon nagy pozitívum - mármint az, hogy ilyen erősen meg lettek jelenítve, ez fontos. Méghozzá magányos, emberi, tehát szinte hős-típusként, ráadásul családos, féltenivalóval "felszerelt" hősként.

Én gratulálok, egy előjegyzést beírhatnak nekem, ez kell majd papíron is. Remélem ezzel a nulladikkal - hacsak az első szám nem váltja ki ezt a részt. Kitartást!

Új év

Nahát, 2011 végére elfogyott a lendület, pedig majdnem havi kettő átlag posztot sikerült összehozni. Ja, ebben komolyabb családi események több módon is közrejátszottak, például idő volt kevesebb, illetve ősszel sem a börzére, sem a HC-ra nem bírtam elmenni, gyakorlatilag nem is vettem több hónapig egyetlen képregényt sem. (Amúgy elhatároztam, hogy ha veszek, akkor először a tuti jó, értékes, klasszikus, vágyott cuccok jönnek, nincs csapongás, hogy meglátok valamit és az kell. Mondjuk ez is hülyeség, de akkor is.)

Meg az is visszafogott, hogy emlékszem, még az elején szkenneltem, nekiültem, hosszan írtam, javítgattam a bejegyzéseket, aztán rájöttem idénre, hogy nem érdemes így csinálni... De őszre megint nehezebben ültem neki, inkább választottam a fotós meg a gós blogot.

No, akkor boldog új évet mindenkinek! Annak a három olvasónak mindenképp, aki ezt elolvassa. :)