Emlékezés

A "New Adventures" füzeteket az elsőnél hagytam abba a múltkor, összesen nyolc jelent meg, most a következő hármat rakom ide. A szomorú benne az, hogy igaziból nem érdemes folytatni ezt a karaktert. Legalábbis úgy nem, ahogy régebben ez sikeres lett. Nem működnek az átlagos, poénos, rejtélyes dolgok, kell valami még hozzá. És ha megvan az a valami, szinte mindegy mi is történik Spirit-tel.

A második füzetben Van valami, ami Gaiman-nek és Campbell-nek köszönhető. Fura, szerintem nagyon is kettejüknek írta Gaiman ezt a cuccot, nem ismerem Campbell-t, de amennyit olvastam róla, ahhoz a befelé vizsgálódó, önmagán keresztül kiforduló rezignált tükröződéssel játszó hangulat teljesen illik. Azért is emlékezetes ez a történet, mert van benne egy olyasféle izgalom, ami bármilyen körülmények között a "bármi megtörténhet" feszültségét tartja az emberben.

Közben itt nincs semmi. Egy író ponyvás megbízásával küszködik, bizonytalanul méregeti a csábos szomszédasszonyt, Spirit idétlenül sablonos lótása-futása banális ütközéseket okoz, elcsépelt akciófilmes jelenetekre mondatja Gaiman azt, hogy ez nem lehet más csak forgatás... Szóval nagyon is gazdag, élvezetes, emlékezetes sztori. Olyan egyéni íze van, amire emlékszik az ember és élvezettel keresi a titkát.

Ebben a füzetben a második történet iszonyatosan elszúrt. Éppen hogy oda van biggyesztve egy kis poénosság (Spiritnél legmegszokottabbak közül: leszúrja a főnöke, hogy szedje össze magát, miközben ő az életét kockáztatja), de emellett halál sablonos történet, semmi, de semmi egyéniség nélkül. Ha az előzőhöz képest nézem: nincs benne a szerzőnek viszonya Spirit-hez. Ha lenne, akármilyen, az már izgalmas lenne. De nincs.

A harmadik, na, abban van valami édesség. Ebben a főszereplő megint a kisember, a meghatározott pályán mozgó, szerencsétlenül sorsától menekülni nem tudó kis gazember, akinek a történetét (Spirit csak mellékszereplő) teljesen jogosan egy óriási társasjáték-táblára rajzolja fel a picike történet mégpicikébb kerettörténete. Drámai, személyes és általános. Ezt a fajta mellékízt tökéletesen megérezte az író (John Wagner).

A harmadik füzetben két történet van, az első egy Moore tisztelgés, a második megint a kisemberre hajt, de nem nagyon találja el. Moore zseniális módját választotta annak, hogy Spirit történetet írjon, egyrészt a távoli jövőbe helyezte, másrészt egy Spirit-emléktúra idegenvezetőjének szájába adta Spirit-történetek (legalábbis Moore számára?) legfontosabb részeire való figyelem-felhívást. A betűket formázó tereptárgyak, a női szereplők jelentősége... Ennek a rajza is odatett nagyon, le voltam nyűgözve.

Nyilván személyes dolog, hogy tetszenek az ilyen letisztult rajzok is, de ezek nagyon illettek a történethez. Visszaemlékezés ez, tisztelgés, mindenféle művészieskedés nélkül, lassú, nyugodt vonulás, a gondolatok belül peregnek és a megidézett múltban. Mindegyik oldal egy teljes szélességű négyzetes és egy maradék helyet kitöltő négyszögből áll, remek komponálásokkal. felül mindig nagylátószög, burjánzó Spirit-emlékek, futurisztikus betűtípus, szédítő távolságok, alul személyes kézírás, részletekre közelítés, a fejben belül hangzó gondolatok visszhangja. A tökély az, hogy átjön: Moore szerint Spirit olyan karakter, ami sosem hal meg.

A második történet egy túlságosan hosszúra nyújtott átlagos krimitörténet, egy csavarnak látszani akaró ügyeskedéssel, de sajnos sem a rajz, sem a tartalom nem nyújtott többet egy kiszámítható és mást nem is célzó C-kategóriás szerda esti kriminél. Igaziból ez is lehetne szórakoztató, de könyörgöm, miért átlagos dolgokkal tömje az ember a fejét, amikor igenis vannak bőven felemelőbb, tartalmasabb alkotások?

Ja, ennek a harmadiknak a hátlapján van egy Moebius "rajz", az öreg Spirit-ről, talán nem véletlenül Moore visszaemlékező tisztelgésével egy füzeteben. Nagyon megkapó, gondoltam rá, hogy kirakom valahova a falra, olyan emblematikus, olyan zseniális maga a rajz is, de olyan sok eredeti, emberi, felemelő, hősies és sokféle férfiasságot magába foglaló emlék kapcsolódik már bennem ehhez a Spirit-hez, hogy ez nagyon jó kis "gyújtópont" lehetne, ami egy képen keresztül mindezt fel tudja idézni.

Iderakom az "Utolsó villamos" című eredeti Eisner oldalt is, ami szerencsére megvan a Best of kötetben (azok aztán ütősek, majd sorra kerülnek egyszer), mert ez valami csodálatos oldal. Ezekben a "New Adventures" füzetekben van egy-egy egész-oldalas panel, általában még Eisner kezéből, ami remek amiatt, hogy valami nagyon jót is talál az ember a füzetben, ha épp a "rendes" történetek nem sikerültek jól. Ez a '46-os oldal viszont iszonyat jó.

A negyedik füzet három krimisztori, féééélelemetes náci robotokkal, brutális, csontvázzá gyilkoló bogarakról és persze egy gyönyörűnek szűnt tolvajról, akiket mind-mind jól elkap hős Spirit-ünk. Nem is tudok róla egy bekezdésnél többet írni, olyan sablonosak. A poén, hogy az első "splash"-oldala egész jól sikerült a többi ilyen rajzhoz képest (ebben a sorozatban), fájdalmas arra gondolni, hogy Cooke mennyire jókat csinált.

Múltidéző

Megkaptam nemrég Spirit félig új, félig régi sorozatának 8 füzetét, amit még a Kitchen Sink adott ki (akik a teljes Spirit sorozatot is kiadták), de már nem Eisner sztorik, sőt, neves manusok írták/rajzolták. Mivel erről a 8 füzetes sorozatról jókat olvastam, fellelkesültem annyira, hogy a Cooke-féle 2007-es, a best-of és a néhány régi fekete-fehér füzet mellé (szerintem záróakkordként) ennyi még landoljon nálam ebből a megmosolyogtató figurából, nem mellesleg remek képregényből. Bár hogy remek-e a sorozat, még nem derült ki, most az első számról írok spoileresebben, hogy érdekes legyen. "Will Esiner's The Spirit - The New Adventures" #1

Három történet, olyan rövidebb 7-9 oldalas hosszúsággal, ahogy eredetileg Will bácsi kitalálta (és ahogy olvastam a tőle származókat, remek méret ez, legalábbis az ő tollából. Nos, az első nagyon nem jött be, olyan egyszerű, ahogy mondani szokás, mint a faék, sztereotipiákon kívül nem találtam benne mást, még a rajz sem volt ütős. Lehet, egy eredettörténetnek nem szabad másnak lennie, de sajnálom, hogy nem volt más.

A másodikat valamivel jobb volt, szerencsére egy valamivel érdekesebb keretezéssel, de annyira oldszkúl történettel, hogy az elmesélés kis csavarintása nélkül bamba zs- minősítésű, csak ezért érdekes történet lenne. Gyanítom, hogy az egész a záró panelra épült.

A harmadik végre ott volt a szeren. Bár klasszikusnak ez sem mondható, mert Spirit összes kelléke csak díszlet volt egy fájdalmas emberi kapcsolat felvillantása ügyén, amikor is a löttyel dolgozó munkás nem tetszhalott lesz és feltámadt, mint Denny Colt, hanem elkezd fiatalodni. Se nyomozás, se leleplezés, még a legvégén sem kapcsolódik össze igazán Spirit és a történet, éppen csak egymás mellett vannak. De végre beköszön az ablakon az a jellegzetes és szerethető emberi vonal, amikor nem gonosz-jó sablonok pofozzák egymást, hanem emberek keverednek bajba, mókába, kényszerű bűnbe, Spirit pedig bénázik, de kitart, mókázik, de mellérúg, viszont fütyörészve továbbmegy. Halál egyszerű panelek, totálisan hétköznapi szereplő, csupasz, átélhető, egyszerű érzelemmel, nincs más, nincs akarás, kontraszt viszont van, a furcsa körülmények közepette is létező (más nem kell hozzá) hitvesi szeretet - mellett a teljesen sablonos képeken bénázó "nyomozó"... És a végén egy kedves, kellemes történet: jobban ott van mindenkinek a ki nem mondott, le nem rajzolt élete is így egymás mellé rakva, pont az olvasó fantáziája miatt.

A címlap rendkívül ütős, a füzet végén szerencsére az "újrainduló" olvasók és tán a sorozat alacsony sorszáma miatt korrekt, de nem túl hosszú ismeretterjesztő írás is olvasható, de ami a legtutibb az egészben (tényleg ezeket nézegettem leginkább), azok az eredeti Eisner oldalak. Van valami keserű sarkítás abban, hogy a környezetet ábrázolja, mellette nagy-nagy fantáziával, szerintem nagyon jó érzékkel alakítja ki a környezetet a kisebb-nagyobb, hétköznapi-eltúlzottabb kellékekkel. Tökre látszik, hogy szerette csinálni. Ki merne manapság ilyen harsány lámpafényeket rajzolni anélkül, hogy ne legyen túlhangsúlyozva valamilyen eltérült és eltitkolt múvészeti ideológia alapján, amit önmagának sem vall be (vagy éppen nagydobra ver)? :) Olcsó volt, fizikailag remek minőség és a belbecs is eredeti, legalábbis meg tudott vigasztalni a kezdeti elkedvetlenítés után.

A további füzetek jönnek még.