Nem mentem a fesztiválra

A 4. Magyar Képregény Fesztiválra, ami elég szar dolog, mivel készültem rá rendesen, vagyis vártam, tervezve lett vagy négy személyes találka, a szerzői képregényekbe bele sem tudtam lapozni... szóval igen el lett cseszve a dolog. És ez már talán nem is képregényes élmény, hanem papucs-mivoltom egyik következménye - mivel asszonyom húzott keresztbe - de a viszonyon kicsit elgondolkodtatott a helyzet. Mármint a képregényhez fűződő viszonyomon.

Két napos volt ugye az esemény, amire azt lehetett mondani, hogy biztosan el tudok menni. Ott volt a tavaszi börze, még arra is kaptam időt, igaz ugyan, hogy csak 20 percet, de mégis. Persze látszottak tornyosulni az akadályok, már messziről, amik közül az objektív az, hogy szombat délelőtt helyi babaruhabörze lett hirtelen, ami ugye kötelező anya részéről, árulnia kell ott a kinőtt holmikat, vasárnap pedig a másodszülött elsőáldozása, ami után családi ebéd... De a leginkább akadálynak látszó dolog utólag tényleg az lett: asszonyom érdektelensége - sőt, a jelek szerint ellenséges hozzáállása.

Pár héttel korábban még csak elfelejti az eseményt, de ahogy testközelbe kerül a dolog és döntenie kellett volna, hogy mikor tud nélkülözni, átcsap a dolog értetlenkedésbe és feszültséglevezetésbe, hogy neki mennyi dolga van és egyébként is, ennél vannak sokkal fontosabb, sürgősebb... Szombaton még volt remény. Nagylelkűen beígérte a vasárnap 11-13 időintervallumot. Amit vasárnap délelőtt nem bírt betartani, mondván, hogy nem érek be egy óra alatt autóval Dunakesziről a Deák térig. És nem számított, hogy mondtam: biztosan visszaérek az ebéd kezdetére, legfeljebb visszafordulok félúton - erre már azt mondta, hogy akkor minek dobjuk ki azt a benzinpénzt... Kemény, mi?

Persze mártírhalált haltam, vagyis mosolyogva mondtam le róla, közben evett a fene, de megérdemlem. Miért nem mentem el mégis...? Délután is lett volna idő talán, ha ebéd után nem merülnek bele a fel- és a lemenő női családtagokkal a kinek milyen ékszere van (!!!) problémakörbe, míg én álmosan terelgettem a rendkívül nyűgös Andrist a kertben a lépcső és a teli vizes hordó között.

Igaziból ami leginkább "rossz" a dologban, hogy megigértem Zoli79-nek, hogy viszek egy érdekes füzetet, illetve Ádámmal kellett volna pár mondatot, meg a Fun Home kötetet vissza-cserélnem, ami pont az előző fesztivál óta van nála kölcsönbe. Az íróasztal rendberakása ürügyén ugyan foglalkoztam valamit képregényekkel, de mondjuk a füzetek rendberakásától még messze vagyok, annak ellenére, hogy van összesen talán 35-40 darab belőlük.

Ettől függetlenül örülök, hogy kicsit kisimultak a sorok, mert öröm végignézni a gerinceken... mint régen. Mennyit simogattam a szememmel a gyarapodó Vagabond köteteket, a magas Lucky Luke füzeteket, meg a Fekete-Fehér antológia betűit. Egészen más így rájuk nézni, mint össze-vissza becsúsztatva rájuk pillantani. Biztos a rendszeretet is, de így sokkal többet jelentenek, úgy értem több átjön az eredeti élményből, az olvasás szinte újra megtörténik - mint amikor a bolondok viccet mesélnek és már csak a számokat mondják be, hogy ne fárasszák magukat.

Kicsit vitáztunk is asszonyommal, hogy most akkor lehet-e mondani, hogy "van ennél fontosabb is", hiszen a "család érdeke" nagy lepedő, ott van alatta a szülő, mint egyén érdeke is - már csak a lelki egészség megőrzése indokán is. Ildinek is szüksége van varrásra, Nők lapjára, könyvekre, zenére, filmekre - amiknél vannak fontosabb dolgok is, ugyebár. Hát ennyiben maradtunk. Kapcsolat van és lesz is, most a Tintin kötetek újra meglökték, a gyerkőcök a Kockásokat megint pörgették a hétvégén, szóval... csak pénzzel bírjam. A lelki egészség mindenek előtt... :D

A lenti fotókról hiányoznak a Nausicaa kötetek, az összes füzet, illetve a négy közül kettő Buddha is csak fektetve fért el.

Nem értem

Érdekes élményem volt anno az Árnybíró első két részével, és most az Élni egykötetessel is - de nem kellemes. Csodálkoztam is rajta, mert új volt, addig nem találkoztam vele. Emlékszem, olvastam a vonaton (általában ott van rá időm) és faltam az oldalakat. Izgalom fogott el, szurkoltam, hogy a végére érjek a fél óra alatt és utána is volt szinte fizikai hatása, nem múlt el az izgalom. Viszont volt valamilyen keserű, kellemetlen utóíze, valami rossz érzés, magával az élménnyel kapcsolatban. És nem tudom igaziból miért, csak találgatni tudok. A rajzok jók. A történet ki van találva, ráadásul jól tálalja magát az egész - az látszott a hatásán. Akkor miért?

Finnyás vagyok, konzervatív? Talán. Valószínűleg nem tudtam azonosulni semmivel, ami ezekben a képregényekben volt. Sem a világgal, sem a szereplőkkel, sem a történettel, vagy hanghordozással, szöveg stílussal, semmivel. Hatott, mert megvannak az eszközei, de zavart, mintha közben egy másik szinten elutasítanám, hogy ez nem az enyém, nem való nekem.

Az az érdekes, hogy korábban tényleg nem találkoztam ilyennel. Olvashattam irodalmi, avantgard, szuperhős cuccot, bármit, de semmi nem okozott kellemetlen érzést, legfeljebb érdektelenséget. A 300 például ilyen volt: a felénél abbahagytam, és szinte elfelejtettem, hogy létezik (a mérete miatt máshol is van, nem a keskeny polcon a többi képregény mellett), csak késöbb olvastam végig. De ez a kellemetlen viszolygás ott sem fogott el - még a Dampyr történeteknél sem.

Valószínűleg van az Árnybíró és az Élni történeteiben valami harsány hatásvadászat, ami erősen megragadja az ember idegvégződéseit (és persze a tudatalatti csápokat is) és emellé olyan világ-karakter-történet kombó jött, ami valahogy önmagába fordulóan izgalmas. Értékek, általánosabb témák ugyan szerepeltek, de nem róluk szól az Árnybíró. Ugyan így az Élni-ben: a gyilkos ösztön olyan, mintha mélyütés-kategória lehetne, az "ember"-ről is szólhatna, de nem fog meg egyetlen olyan szálat sem, aminek valahol a végén, tényleg alap-dolog lenne.

Kérdezhetném: mi a töknek kell sarokkövet mozgatni, nem elég szórakozni egy kis ideig? Nem vagyok kicsit álszent? Nem hinném - bár ki tudja. :) Élvezem és értékelem a nagyon könnyű kategóriát is, de azokban van valami, amit tudok szeretni, ragaszkodni a sorozatokhoz: a rajz- vagy a szövegstílus, a karakter, vagy a történet küzül legalább egy nagyon tetszik. Az már más kérdés, hogy miért, de megvan a kapcsolat.

Szóval itt van ez az Árnybíró és ez az Élni és felnyomják a vérnyomásom, de az érzéki izgalmon kívül nincs kötődés - inkább taszítás. A tartalom az, ami hátralök. Hát ez van. Egyébként valószínűleg tényleg konzervatív vagyok, el sem merem képzelni, hogy egy Battle Royale mit okozna...

Nem szkenneltem képet, mert a mangafan honlapján kellemes mintaoldalak vannak, nem is tudnék kiemelni dolgokat...: az Árnybíró első négy köteténél és az Élni "Belenézek" gombjai mögött. Ráadásul az Árnybírót el is ajándékoztam, az Élni talán megmarad.