A következő címkéjű bejegyzések mutatása: európai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: európai. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 21., kedd

Szintlépés

Két képregényt is elolvastam tegnap és nem hagyom most veszni az élményt. Az egyik az Elsodort világok volt (majdnem azt írtam: Elveszett világok), a másik a Némajáték. Egyiktől többet vártam, aztán csalódtam, de végül kibékültem, a másiktól sokat reméltem, élveztem, de hiányérzetem maradt. Tán nem is érdemes tovább írnom, ennyi elég...

Nem tudom miért volt olyan vonzó már a Hingarocomix-on is (ahol elfogyott) az Elsodort világok, tán mert egykötetes, tán mert hajaz a francia albumokra, tán mert viszonylag egyedi, vagy nem megszokott ilyen nem szuperhős vagy nem látványorgiás cuccot kiadni. Vagy mert komolyabb tartalomra számítottam. Mindegy, dala írt úgy emlékszem a knet-en egy hozzászólást, amiben dicsérte, ennyi elég is volt a kezdeti kíváncsiság mellett.


Aztán amikor a felénél jártam, jó nagyot csalódtam benne, már azon gondolkodtam, ezt el fogom adni vagy valami, de a vége megmentette. Nem késztetett kis erőfeszítésre sem, hogy minden magyarázatot vagy kutatást, amit szövegben tálaltak, meg akarjak érteni, valami összeállt a végére, annyi elég volt. Emellé odajött a drámai végkifejlet, ez el is vitte a hátán a dolgot, nem fogom eladni. Szóval összhatásában végülis eredményes vagy emlékezetes és tényleg: öko-képregény.


Az értékelésnél melléugranak élmények az Első év-ből vagy a Bone-ból, a Nausicaa-ból, a Buddha-ból, vagyis azokból, amik a szó szerint “hihetetlen” élmény kategóriába tartoznak - és a kérdés is jön: ezeknél lejjebb mi keresnivalóm? Valahogy eddig is ki tudtam választani magamnak azokat, amik nagyon bejöttek. És már kézbevétel előtt el tudom dönteni, majdnem teljesen biztosan, hogy melyiknek “adok esélyt”, mert az valami miatt jó lesz. De ezek igaziból nem kellenek. Mondjuk voltam már úgy, hogy kidobtam (eladtam) jópárat hirtelen felindulásból, amiket megbántam, mert egy máskori hangulathoz nagyon is hiányzott...


A Némajáték Felvidéki Miklósa kedvenc alkotóm, a Fazzine nevű cucctól függetlenül, sőt inkább azzal együtt, a szókimondásával, őszinteségével, pláne a tehetségével, meg nem alkuvásával. Ez utóbbi mondjuk nagy szó, de ezt a nyers “csinálom amit nagyon akarok” kijövetelt nála erősen érzem.

Nagyon sajátos és bejövős hangulata van a Némajátéknak, többnyire levegős olvasatú panelokból áll, többször kiugrik a klasszikus hangulat, főleg talán a színek miatt, nagyon jól olvasható, eteti magát. A sztori kissé hullámzik, de ez becsapós, mert kép a képben dolog él, a fókusz pedig néha erre irányul, néha arra, két képet rak össze, erősen szétválik a két szál. Szóval kicsit pislogásra késztet, de egy álmos reggeli vonaton olvasás után így csapódott le. Ezt a kötetet, gyanítom előveszem még.


2011. június 3., péntek

Ó

Thiery Martin-t már emlegettem itt, most az egyik elkészült kétoldalas képét mentem ide, mert olyan állat, hogy nem igaz. :) Meg kéne tanulnom franciául, vagy meg kéne találnom, hogy ilyen hangulatos, szabad, összetett, valóságos-mesés rajzokból hol gyártanak angol nyelvterületen vagy -re képregényt...


2011. április 18., hétfő

Többet képpel, mint

Saját blogolvasási szokásaimra rácsodálkozva eztán kevesebb szöveget és több képet posztolok. Ez ugyan nagyszájú kijelentés, mert eléggé halott ez a kockásítás részemről, dehát majd kiderül, hogy akarom-e ezt csinálni. Nem igérek, azt nem kell betartani. Most két francia blogger megosztott képei kapcsán írok. Röviden.

Az egyik neve Thierry Martin és a ceruzarajzaira csodálkoztam rá (itt).


Ez pl. azért hozott lázba, mert olyan hatásosan osztotta fel és mutatja meg a teret, hogy rögvest bele tudtam képzelni már az útvonal láthatósága miatt egy kép-sorozatot, hogy merre fut, vagy hol bújuk el, vagy hogyan ülrözik, vagy hol téved el... Kuckós is, hangulatos. Varázslat, ha így veszem, mégpedig így jött most.


Ennél is hasonlóan brutális hatású a térbeliség, de az, hogy mellette ott vannak az autómoakettek, az még egy réteg plusz hangulatot rárak, nem tudom, tutira elfogult vagyok, de szereintem ez így is gyönyörű. :)


Ez nem tudom, hogy borító-e, de ez a szigetesen megrajzolt kiemelt-részletek, talán méginkább megdolgoztatnak, mintha ki lenne töltve közöttük a tér. Önkéntelenül kapcsolatot épít a semmiben lebegő dolgokkal az ember, nagyon ott van a hangulat is, ráadásul eltérőek és ebből keveredik valami új, de úgy, hogy megmarad a kávéző székének, meg a hangosreklámos kocsinak is a saját hangulata is. Persze nem lebegnek, nagyon plasztikus a színekkel és az árnyékokkal, de mégis ott van a "be nem rajzolt papír", mint az agyam által berajzolandó hely.

Alább pedig egy másik figura rajzait sűrűn posztoló blog, ő Jean Giraud (Moebius).

További komment nélkül brutális, érdekes, hatásos, változatos rajzait válogattam ide.









2011. január 20., csütörtök

Franszia Rodrigo

Kicsit megint felfedeztem a franszia képregényeket egy véletlen, kissé hibás Hermann albumon keresztül. Fogalmam sem volt arról, hogy ez az ember micsoda cuccokat csinált, Ákos említette, hogy "az egyik legjobb", de ránézésre először nem győzött meg az album. Elolvasni viszont egészen meglepő élmény volt.


Érdekes, hogy ez a 12. része a "Tours de Bois-Maury" sorozatnak (Bedetheque link) és fransziahonban is 2001-es kiadású, amit a Dark Horse még azévben meglovasított és Szlovéniában nyomtatott ki, hogy végül itt kössön ki.


Szóval az élmény. Amikor átlapoztam csalódtam benne. Szép-szép, de olyan "realisztikus" stílus, másfajta, visszafogott szemrevalóság, nem az, ami kizökkenti vagy bámulatba ejti az embert az idegrángató média módján. Nyilván ez is bámulatba ejt, de sokkal nyugodtabban. Részleteiben szép, ahogy egy kosztümös film tud lenni.


Emellett képregényileg is nagyon jó. Ahogy olvastam, visszalopózott az a régi hangulat, amikor belesüllyedek az olvasmány világába. Az oldalak felépítése, a bátor szöveg nélküliség vagy éppen beszédes részek váltakozása, a filmszerű vágások, hangulatos külső jelenetek, a remek színek, a kidolgozott fény-árnyék hatások nagyon-nagyon mesteriek. Elérték, hogy átjöjjön a hely, az emberek, az egész történet hangulata. Elvesztette fontosságát, hogy a főszereplő arca leginkább egy durva parasztemberére emlékeztet, hogy nincsenek kifinomult, idealizált lovag-képek, helyette életszagú... minden.


A sorozat gondolom a címbeli család nemzedékeinek egy-egy kiválasztott tagjaihoz kapcsolódik, az ő kalandjaikon keresztül alkottak történelmi család-képregényt. Rodrigo tehát önálló kötet is tud lenni és nagyon szép, kerek történet. Belefért a 46 oldalba elmérgesedett, kegyetlen testvér-viszony, családi titok-botrány, ami álmokon és szóbeszédben gyötri az aktuális leszármazottat, csaták, halálok és megbékélés, új élet kezdete a kétségek, a biztos gyökerek meglelése után. Teljesen, teljesen korrekt.


Szóval halálian jó érzés volt olvasni és befejezni az albumot. Szép, magával ragadó, átélhető, kerek. Van mélysége a háttereknek, ez feltűnt, belehelyezik a fizikai helybe is az embert, de nem tudom magabiztosan összeszedni, miért is szippantott úgy be, főleg, hogy az elején, ránézésre még kívül maradtam. A Pinkhell képregények jutottak eszembe, hisz ott azért tényleg sokféle, klassz rajzú cucc jelent meg már talán az ötödik éve, de ilyen képi és történeti bevonódást nagyon ritkán okozott. No mindegy. Ezzel a Rodrigo meggyőzött, hogy érdemes gyűjteni minden franszia albumot. :)


2011. január 11., kedd

Bil4l

Komoly ágybanfekvésem egyik legkedvesebb eredménye, hogy kivégeztem, vagy bevégeztem Bilal négykötetes művét, a Szörny-folyamot. Sokféle árnyalat ráhúzható a "kivégzésre", a súlya, tartalma, hossza miatt is, nem csak a nehéz vagy fárasztó, vagy megerőltető. Olyan az egész, mint az első kötet címlapja: először fura, szokatlan. Ahogy belemerül az ember, magával ragadó vizuális világ, sokkal részletesebb, mint első ránézésre.

A történetre vonatkozóan a rajzokkal való analógiát biztos lehet mondani. Fura, kiszámíthatatlan, de ahogy a végére ér az ember, inkább csodálatos mint félresikerült, inkább nagyszabású, mint elcseszett, inkább felemelő, mint fárasztó és inkább elgondolkodtató mint üres.

Tele a fejem, hullanak a kavicsok a fogaskerekek között, ahogy feltartóztathatatlanul, zsibongva követeleik a gondolatok, hogy összekapcsolódhassanak és a megszokott rendezettséggel létezzenek, mert össze és fel is kavart az egész. Nem lövöm le a poént, de nem csak politikai-morális, hanem sci-fi vonala is van a történetnek és ez bizony rendesen összegyűri a papírlapot, amire az eddigi térképet rajzoltam. Mert a végére derülnek ki a dolgok.

Nem tudom mennyire volt tudatában az elején Bilal, hogy a végére ezt fogja kihozni, nincs ellentmondás végülis, van már hivatkozás az elején is egy földönkívüli rádióüzenetre. Bár ebből még sokminden más is kisülhetett volna. Talán ő is így volt vele.

De nézzük sorra. Az elsőt úgy raktam le, mint egy remek filmet. Többszálú, morálisan és akciókkal is izgalmasan átszőtt remek történet. Fantasztikus is, társadalmi szálak kapcsolódnak nagyon is a személyesekhez, van benne ellenség, szövetség, főhős és mellékszereplő, karakterek, kalandok. Mindez egy jól adagolt, órára járó, a történet jellegéhez jól igazodó ritmusban. Finom volt, nagyon. Kegyetlen a hatalom gonoszsága okán, személyes az árvák pontos érzelmei miatt, irracionális, ezért teljesen valóságos jövőképpel.


A képek szerintem nagyon kifejezők. A légijelenetek is, van mélységük, távolságuk, annak ellenére, hogy mindenféle szokatlan helyeken vonalak vannak a képen (ez nagyon klasszul hangzik). A lenti utcarészlet is teljesen közönség-orientált: jó arányok ahhoz, hogy megfigyelhetők legyenek a részletek, vagyis kielégítsék a kíváncsiakat egy kis nézegetéssel, nyomasztó kiegészítésekkel.


A másodikban az egész történet sokkal egyszerűbb volt első ránézésre. Elgondolkodtató az egész és gyanítom, hogy változik majd ennek a kötetnek a megítélése is, mert nem olyan mértékkel mérhető, mint az első. Egyszerűbb történet-rész, sokkal kevesebb hatás-dramaturgia, nem szolgálja ki az ember érzékeit úgy, mint a Szörny ébredése, nem olyan ismerős elemekkel dolgozik. De lehet, hogy az egész tényleg sokkal egyszerűbb.


A másodiknál is akadnak táv-látványos panelek, mint fent, egészen hangulatosak, de bejöttek új hangulatúak is. A fehér-partin pl. az alábbi színtelen nyomasztás elég ütős volt, főleg ahogy később vérrel ki lett dekorálva.


De akadt klasszikus scifibe illő rajz is, ami önmagában igen idéző, mármint számomra merőben más hangulatot idézett meg, nem Bilal jellegzetes (legalábbis az eddigiek alapján) saját nyomasztó techno-világát. Ez itt az ősrégi jövő, csontok formájában… Kissé még Alien-es is.


És van itt egyszerűbbre sikerált beállítás is a végéről. Én biztosra veszem, hogy szándékosan lett ilyen, talán az évek alatt a stílusa is változott kissé.


A harmadik olyan, mintha követhetetlen lenne. Ez finom fogalmazás volt. A harmadik az első kettőhöz képest követhetetlen. Elszállt. A fő téma a művészet, az első rész morálisan pokolravaló hatalomittas gonoszának utódja a harmadik kötetben megalomániás művészt játszik, miközben néha az ember nem érti, hogy most miért is nem kapják el, amikor tudják, hogy kiről van szó. Vagy azt nem érteni, hogy éppen ki és kit öl meg a sok másolat közül, melyik a valódi főszereplő... Agyatlanság – mondtam rá többször. Mintha baromi könnyen Bilal-ra tudtam volna fogni, hogy kicsúszott a dramaturgia a kezéből és ezért ilyen "más" (élvezhetetlen) a harmadik rész.


A képek gyönyörűek, a közeli fekvő arc, ami többször is visszatér, megigézett, talán a beállítás miatt is (ez is zseniális) nagyon élőnek látszott. Paradox módon egy ember-másolat arcát rajzolta meg ilyen realisztikusan – ahogy mást talán nem az egész folyamban. És a lenti két kép is nagyon hangulatos, gyanítom, hogy az épület fotó segítségével készült, olyan valóságosan a vonalai.


A negyedik az kész. Jó történethez illően ez fordította át az egészet. Az első rész profi filmvilágát egy elvont scifibe, a második kötet egyszerű bedarálását a fejlődési folyamat érdekes részébe, a harmadik rész széteső művészieskedését mindannak az ellentétébe, amit korábban láttunk és ami mégis logikus fejlődési eredménye.

Lassabb folyású ez is, mint az első, talán balgaság is lenne azt a fajta pörgést és belevalóságot elvárni egy trilógiától, mert akkor sokkal-sokkal szegényebb lenne. Így más. Mélyebb, rétegzettebb, egészen más. Nincs azok között a korlátok között, amit az első rész határoz meg. Sokkal nagyobb szabadsága van.

Az egész tényleg nagyon elgondolkodtató. Dolgozni kell rajta, legalábbis nálam ez most ezt jelenti: olyan hatással van, hogy önkéntelenül is dolgozom rajta, mert beszippantott, felépített valamit, amit helyre kell raknom. Össze kell illesztenem, bele kell ágyaznom a valóságaim közé. És ott van az, de nehéz megfogni. Nem baromság vagy odakent hablaty, hanem más, másképp összeálló történet. És ennek örülök. Nem erre számítottam, de végülis ennek is örülök.


A fenti ölelést már nagyon vártam. Az egész erre ment ki. Nem tudom, meg nem is akarok erölködni a magyarázattal, de nagyon szép is, szimbolikus… Nagyon. Az alábbi is bámulatos. Egyrészt csak most, hogy írom ezt és újra elolvasom, mi is van a képen, kapcsolódik össze a következő kockák történéseivel és nyer új értelmet a Szása feje fölött látható vörös felhő.


Látható, az ember tudat-felszínére tolul a belefektetett munka is, hogy meddig komponálhatta, finomíthatta az egészet egy művész. A mondanivalóról, a kapcsolódó történetmesélésről nem is beszélve, főleg, hogy koncepció is van a háttérben, nem egy kockányi ötletelés.


A fenti képnél kissé megszédültem, ahogy a város felett lebegő asztaltól-széktől úgy kel fel, hogy két kézirakétát fog és elrepül. Egészen valószerűtlenül, de mégis fantáziálásra késztetett, a mélység felett közlekedés. Az alábbinál meg egész feltűnő a fotó felhasználása (nem csak másolása).


Na. Milyen volt? Nagyon jó. Nem erre számítottam, persze magával a négy kötettel kapcsolatban is voltak elvárásaim, előre felmagasztaltam őket, mint szép naaagy, keményfedeles francia albumokat, amiből az összes rész megjelent… ez már gyönyörrel töltött el. Nem tudom ez mennyire gyarló vagy fetisizáló dolog, de tényleg így volt. Szóval nem erre számítottam, nem ENNYIRE kiszámíthatatlanra, nem ENNYIRE gazdagra, nem ENNYIRE meglepőre, nem ENNYIRE elgondolkodtatóra.

Úgyhogy nagy elismerés az összes közreműködőnek a Titkos Fiók Kiadó Bt. környékén, mert ezt tuti nem piaci alapokon adták ki, hanem szerelemből, amivel nagy jót tettek pár embernek. Én például egyáltalán nem ismertem Bilal-t és tényleg komolyat tágult képregényes élmény-kincstáram azzal, hogy a kezembe adták.

2010. március 8., hétfő

Kis csillag

Újra megjelenik az Asterix magyarul! Juhééé!!! és ez a leghangosabb és leglelkesebb juhé évek óta. Komolyan átjár a gyermekkori bizsergés, a mindent elborító köd, a várakozás szele, a megszerzés vágya, a magamévá tevés előre elképzelt öröme... Vártam, vártam, de most, hogy valóság lesz, bizony, sokkal nagyobb és erősebb érzelmeket vált ki belőlem. Kicsit megint gyerek lettem.

Húha, nem is hittem volna. Téma ez régen képregényes körökben, hogy vajon mikor és ki? Hallottuk, hogy valami európai szintű jogi huzavona volt, meg hogy drága biznisz ez, de az Egmont most beindította a gépezetet és szerintem iszonyúan jól tette.

Van egy olyan érzésem, hogy ez nyomni fog egyet a képregény ügyén, nem csak a népszerűsége miatt, hanem mert ez egy speciális stílusú jelenség, ami igenis sok embernek férkőzött a szívébe oly módon, mint nekem. Ilyet állítani persze balgaság lenne, és el is szoktam kerülni az ilyeneket, hisz mindenki másképp őrzi a szívében a filmet, a könyvet, a képregényt, mást jelent, mást ad. Magamból kiindulva általánosítani balgaság. De mégis. Ha tetszik, megengedem magamnak a rajongói szemüveget. Ahogy teszik sokan és néha még igazik is van, vagyis bejön, amit jósolnak. Miért ne?

Szóval bízom, nem méricskélve, hanem megérzéssel. Ha tetszik, egy kvantummal hozzájárulok a pillangóhatáshoz és majd kerekedik belőle szélvihar...

Hej, micsoda élmény volt... De miért? Fogalamam sincs, nem megmagyarázható. Lehet az is, hogy ennél nagyobb is lehetne valami, ennél univerzálisabb, ennél szerethetőbb, ennél humorosabb... Egyszerre kaland, örörm, karakter, hősiesség persze, természetközeli, hamisítatlan fíling. Vadászat és harc, ötletesség, gyenge szerepbe bújva mégis győztesnek lenni, közösségben (gyanítom ez is fontos vonzereje), vagyis számítani egymásra, hülyeségeink, gyengeségeink ellenére. Ez a fíling például nemzet-független, elég egy elnyomott szerep felidézése a történelemben és máris átérezhető. Tényleg, vajon az olaszoknál mennyire népszerű (hogy ők a másik oldalon állnak)?

Hát igen. Sokféle húrt penget. És kortalan. Tökéletes.

Na majd most! (A blog.kepregeny.net-re kirakott időközbeni írásokat is áthozom majd... aztán beindulok megint itt is.) (Talán.) :)))