
Az első kép Scottie Young oldaláról van, egy inkább pókosabb, mint emberibb pókember, a pókoknak tutira jobban el lehetne adni, mint amit megszoktunk. Azt hiszem egyszerűen a képek fogtak meg, amik a blogjából jönnek.

Imhol egy klasszikus. Annyira lehengerlőek a pillantások, a testtartások, a részletek, a ráncok, az egész helyzet. Hihetetlen micsoda esszenciálisan tud rajzolni. Moebius.

Aztán itt egy, aminek nem tudom a forrását, válogatásból válogattam. Viszont azt a 90-es évek-beli Batmant hozza elő, amit a hétköznapi emberekkel megeső kalandjai miatt annyira szerettem. Sokkal jobban kijött a kontraszt. Miért nem gondolnak erre, miért csak egyre feljebb tolják a szuperhősöket?

A kis hableány eme képét el bírnám képzelni a szobám falán szép nagy, mondjuk másfél-két méteres négyzetre vágott formában. Már ha elviselné a család. De ott még nem tartunk sajnos. Igen kedves ez a kék massza.

Ja, a Random magazin ősbőlénytahó-parasztstripje is befigyel. Egyrészt azért, mert elementárisan csak arról szól, ami Chavez-éknak szórakoztató, semmi világmegváltás és adni akarás. Ez pedig mindig ütős. Akár egy kupac szarról szól, akár nemes érzelmekről, vagy világmegváltásról - talán nem is ez a lényeg...

Aztán itt van Fabio Moon és Gabriel Ba képe is, akik a Daytripper-rel taroltak mostanában, ami nekem is az egyik szívem csücske. Ebben a bejegyzésben konkrétan lelki-szellemi útravalót osztanak ("In the end, every day can be an adventure, no matter where you are, if you have the spirit and the heart for it."), de a kép is iszonyatosan megkomponált. K*rvára rá tudnak érezni.

Végül imhol Derik A Badman egy képe, amit egy vers képregényesítéséhez rajzolt... Érdekes azokat az egyszerű dolgokból összeálló összhatást megpróbálni befogadni, mint ami egy versnél is megtörténik a szavakon keresztül.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése